Programajánló

2023.01.13. 19:33

Nyílt próbát hirdetnek a Csokonai Fórumban

A közönség láthatja majd az alkotófolyamatot.

Vass Szandi dramaturg és Vadász Krisztina rendező

Forrás: Máthé András

A magyar kultúra napja alkalmából január 21-én 12 órától nyílt próbára várja a közönséget a Csokonai Színház. A nézők a Madách – Hétköznapi történet című produkció alkotófolyamatába nyerhetnek betekintést a Csokonai Fórum Balett-termében – írja pénteki közleményében a színház.

Fotós: Máthé András

Madách Imre Hétköznapi történet című novellája hiteles korrajz, ugyanakkor ma is érvényes társadalmi dinamikákat boncolgat. Egymásra ujjal mutogató emberek, felszínes tudással bíró véleményvezérek vonulnak fel, ítélkező tekintetüknek pedig ki van szolgáltatva az, akit személyes döntései a többiekétől eltérő útra sodornak. Kiváltképp, ha egy nőről van szó… De mi történik, ha kicsit közelebb lépünk és megvizsgáljuk a történetet, amiről előzetes tudás nélkül ítéletet mondtunk?

Hús-vér emberek rajzolódnak ki előttünk, akik küzdenek magukkal és az elvárásokkal, miközben kapcsolódni szeretnének egymáshoz.

A darab rendezője Vadász Krisztina, a szereplők pedig Bakota Árpád, Csata Zsolt, Kiss Gergely Máté, Gelányi Bence, Ráckevei Anna, Kránicz Richárd, Mészáros Ibolya, Tolnai Hella.

A részvétel ingyenes, regisztrálni az [email protected] e-mail címen lehet.

A színház szeretettel várja az érdeklődőket!

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában