Ez már a hatodik regény

2022.10.28. 12:24

Örül, ha mások is vele tartanak az úton

Lehetett volna szerelem címmel jelent meg a napokban Papp Csilla immáron hatodik könyve, melyet csütörtökön este mutattak be a debreceni Páholy Lakásszínházban, a szerzővel Dobos Zita beszélgetett.

Papp Csilla

Forrás: Kiss Annamarie

A könyv ezúttal is a szerelem témáját járja körbe, Mara és Konrád történetébe enged betekintést, s mint elhangzott, ezzel az író, visszatérve régi önmagához, újra váltott szemszögből, egyes szám első személyben fogalmazva tárja fel az eseményeket. S habár Papp Csilla elmondása szerint nehezebb így írnia, hiszen csak bizonyos karakter nézőpontjai tárulnak fel, a történet mégis hamar kikerekedett, a végeredményt pedig ő is nagyon „bírja”. Ahogyan a szerzőre jellemző, ez a regény is a mindennapjainkról, aktualitásokról szól, két orvos karakter történetein keresztül sok olvasó találhat magára benne.

Spoilerek nélkül a csavar, hogy a csavar ezúttal a regény elején van, ezt megismerve pedig jobban lehet koncentrálni az ezt követő cselekményekre.

A történetek mögött a szerelmen kívül természetesen meghúzódnak egyéb érzelmi szálak is, mint például a barátság vagy az anya-lánya kapcsolat.

– Talán nekem az írás terápia, feldolgozom a nehézségeket, amik velem történnek, és ez így manifesztálódik – mondta az író, hozzátéve, regényeit mindig teljes flow állapotban írja, a mondatok könnyen kibukfenceznek belőle. És honnan a sok bonyodalom? Hát az életből. Papp Csilla írói mivolta mellett édesanya, feleség, ügyvezető, coach – tehát bőven van honnan meríteni ihletet. E felsorolás kapcsán megjegyezte, életében mindig más kerül előtérbe, törekedve arra, hogy rendben legyen önmagával. Amikor alkot, elvonul, és az anyai teendők kerülnek háttérbe, de máskor fordul a kocka, akkor pedig a gyerekek állnak az első helyen, a klaviatúra pedig pihen. – Ez sokszor dilemmát is okoz nekem, hogy vajon ez a gyerekeimben milyen módon hagy nyomot, de azt gondolom, sokkal több előnye van, mint hátránya.

Fontos, hogy lássák, mennyi erőfeszítés van minden munka mögött, és ha ők is el akarnak valamit érni, akkor azért tenni kell

– fogalmazott.

Dobos Zita felvetésére, miszerint miért olyan fontos az önismeret, a szerző elmondta, azért, mert egész egyszerűen így tud hiteles maradni. Fontos, hogy lássák, mennyit dolgozik magán, hiszen neki is meg kell küzdenie a démonjaival, mint bárki másnak. Amikor megszületik egy regény, mindig megmutat magából is egy-egy szeletet.

– Fontos a mostani socialmedia- és celebvilágban, amikor mindenki a legszebb arcát, legjobb profilját és alakját mutatja, hogy őszinték legyünk egymással. Ez hiányzik szerintem a világból. Én felvállalom, hogy vannak nehézségeim, amiket ki is írok, haladok egy úton. Örülök, hogy ti jöttök velem. Nem vagyok tökéletes, hozok rossz döntéseket, van, hogy helytelenül viselkedek, ez is én vagyok.

Sokan a tökéletes boldogságot kergetik, és előretekintenek, ahelyett, hogy az itt és mostban éljenek. Ezt felejtik el sokan

– fogalmazott.

A könyvbemutatón Szirota Jennifer is fellépett
Forrás: Kiss Annamarie

És hogy az olvasók erre mennyire tudnak rezonálni, mi sem bizonyítja jobban, hogy Csilla számos olyan üzenetet kap, hogy az írásai „megtalálják” az embereket, és akár kapaszkodót is nyújtanak egy-egy nehéz élethelyzetben. Mindemellett a szerző arról is szót ejtett, megfelelési kényszer nélkül, elsősorban önmagának ír, annak pedig csak örülni tud, ha mindez kedvező fogadtatásra talál. Csilla pedig ír, mert bőven vannak még történetek a fejében, és ha kérdeznék, igen, folytatása is lesz a most megjelent regénynek.

VK

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában