Útra kelt A Kagán lovasa

2022.06.13. 13:31

Ezen a mesés helyen is meg lehet nézni a Déri Múzeum kincseit

Ausztriában, majd később Németországban is láthatja a közönség a Déri Múzeum gyűjteményének értékes darabjait. Így egy teljes lamellás páncélt is, amelynek jelentősége óriási, hiszen a Kárpát-medencében feltárt több ezer avar sírban eddig csak páncélrészleteket találtak.

Forrás: Facebook / Déri Múzeum

Mint arra a múzeum közleménye rámutat: az értékes leletet 2019-ben A Kagán lovasa című kiállításon láthatta a magyar közönség. E tárlat anyagának egy részét kölcsönözte oda a Déri Múzeum a „Reiternomaden in Europa” (Lovas nomádok Európában) c. tárlathoz, Schallaburgba. 

A Debrecenből érkező leletek egy reneszánsz várkastélyban leltek ideiglenes otthonra áprilisban. Az akkori Covid-helyzet nem tett lehetővé Ausztriában ünnepélyes megnyitót, így ezt most júniusban pótolták egy szakmai nappal a rendezők. A találkozón részt vett dr. Angi János, a Déri Múzeum igazgatója, valamint dr. Dani János igazgatóhelyettes és a derecskei avar lamellás páncélt feltáró Hága Tamara régész.  

Schallaburg a tavaszi-nyári-őszi osztrák turizmus egyik kedvelt célpontja (néhány kilométerre a Melki Apátságtól), mintegy 100-150 ezer embert vonzanak időszaki kiállításai. 

Az új látványosság, a Lovas nomádok Európában című tárlat katalógusa is napvilágot látott már. A kötet 336 oldala több tanulmányt, s egy százoldalas műtárgyleírási részt is tartalmaz. A derecskei avar lamellás páncél külön két oldalt kapott a tanulmányok között, mint kiemelt lelet. Olyan tárgyak társaságába kerültek a Déri Múzeum műkincsei, mint a Nagysentmiklósi kincs öt darabja Bécsből, Szent István király kardja Prágából, egy alsó-ausztriai nagyméretű hun brosspár, vagy a kunbábonyi két kilónyi avar aranykincs. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában