Időkapszulaként őrzi a leleteket egy hétezer éve leégett műhely

A Régészet napja alkalmából ásatáslátogatást szervezett pénteken és szombaton a Déri Múzeum. Az izgalmas eseményen a Napló munkatársai is részt vehettek, Szolnoki László vezetett vissza minket a régi korok mélységeibe.

A régész beavatott a feltárás folyamataiba. Megtudtuk, amikor egy bizonyos négyzetméter feletti területet beépítenek, jóval a beruházás megkezdése előtt hatóságilag előírt előzetes régészeti dokumentációt kell készíteni. A hatástanulmány keretében különböző felderítéseket végeznek. Szabad szemmel a terepet járva, a talaj mágnesességét vizsgáló magnetométerrel vagy épp drónnal készült felvételeket elemezve.

A régészek ezen felül múzeumi és irattári kutatásokat is végeznek, valamint egy országos lelőhely kataszterből is tájékozódnak, van-e írásos nyoma annak, hogy az adott területen volt-e már feltárás.

A következő fázisban, amikor már sikerült leszűkíteni a területet egy lehetséges lelőhelypontra, próbafeltárásokat végeznek. Azokon a helyeken, ahol a műszerek gyaníthatóan találtak valamit, szonda árkokat ásnak egészen az agyagos altalajig. Itt már láthatóvá válnak korábbi korok jelenségei. Ekkor már csak arra a területre koncentrálnak, ahol a vizsgálat indokolt.

Egy friss lelőhely

– A jelenleg zajló ásatáson két különböző és egymástól távol álló kor nyomait találtuk meg. Az egyik egy több mint hétezer éves, korai neolitikus kori település maradványait rejti. A jellegzetes díszítési módjuk alapján felismerhető Alföldi Vonaldíszes kultúrához tartozó csoport lakóházai ugyan nem kerültek elő, az épületek mellett kialakított agyagnyerő gödrök azonban megőriztek bizonyos leleteket – mondta Szolnoki László. A régésztől megtudtuk, azokban az időkben őseink ezekből a vermekből nyerték a lakóházak és a kemencék építéséhez szüksége agyagot, valamint ebben tárolták a háztartási hulladékot. Így törött edényeket, valamint az elfogyasztott állatok rakásolt csontjait is megtalálták. Emellett a Kora Neolitikumból származó kutakat és gabonatároló vermeket is sikerült feltárni.

Ugyanezen a területen egy jóval fiatalabb, Árpád-kori települést is találtak, amely térben fedi egymást az őskori leletekkel. A 11-ik és 12-ik  századból származó veremházak és az előttük elhelyezett kemencék mellett a szakemberek kutak és árkok nyomaira is bukkantak. Ezek az árkok a telkek vagy földművelési területek elválasztására vagy épp csapadékvíz-elvezetésre is szolgálhattak. 
Valakinek tragédia, másnak szerencse

Ugyan nem mindig kerülnek elő különleges leletek, amik előre viszik a tudományt, azonban gyakran statisztikai adatokkal is szolgálatnak az adott korról. Szolnoki László szerint a jelenlegi feltárás egyik legérdekesebb felfedezése egy Árpád-kori leégett műhely. Az egykori sajnálatos szerencsétlenség a mai kor számára különös értéket rejt, mivel sok tárgy bent maradt az épületben. Logikus, hogy míg költözéskor magukkal vitték személyes dolgaikat, a hálátlanul elpusztult épület időkapszulaként megőrzött mindent. A tetőszerkezet elszenesedett maradványai között így fémeszközöket, kengyelt, abroncsokat és a baleset következtében összetört edényeket találtak.

Szolnoki László szerint Debrecen környéke viszonylag gazdag lelőhelyekben. Gyakran találhatóak temetkezési helyek. A Neolitikum idején az élők világa még nem vált el a holtakétól: nem voltak temetők, hanem a házak padlója alá vagy az épületek közé hantolták halottaikat. Külön érdekesség, hogy oldalfekvésben helyezték a sírba szeretteiket. Feltehetőleg a halál és az alvás az ő elképzelésükben közel állt egymáshoz, ezért a magzatpóz kényelmére emlékeztető végső nyugalmat szántak nekik.

Akkoriban még nem voltak fémeszközeik, azonban az egyik lelőhelyen előkerült egy öklömnyi obszidián magkő, amiből elődeink pengét és különböző eszközöket pattintottak. A fekete színű, roppant éles vulkáni üveg legközelebb a Tokaji-hegységben található, onnan kellett ide szállítaniuk.

A régészet egy szenvedélyes szakma, azonban szabadban végzett munka lévén annak minden előnyével és hátrányával bír. Az időjárási viszonyok jelentősen befolyásolják a folyamatokat. A nyári meleg és a folyamatosan tűző nap éppúgy jelenthet akadályt, mint a téli fagy és a havazás. Mivel a régésznek precízen kell dolgozni, a mérést, a rajzolást igencsak megnehezíti a csapadék is. Ráadásul munkagépek mellett végzik feladatukat, így gyakori egy széllökéssel érkező homokvihar. Az ásatáslátogatáson ebbe is belekóstolhattunk. Szó szerint. Bár míg a rövidke időre hobbirégésznek felcsapott bátor kalandorok homokkal teli szájjal élvezték a filmbe illő romantikát, a valódi szakembereknek jelentős kihívást jelentenek a környezeti hatások a mindennapokban. Hiszen – mint a legtöbb munkában – a határidőhöz igazodni kell.

Hajnal László