Előadás

2022.02.15. 21:39

A pokolba vezető út Dante által kikövezve

Gyabronka József a Pokol című monodrámát adta elő kedden a Csokonai Irodalmi Laborban.

Forrás: Czinege Melinda

Dante 1321-ben, a halála évében fejezte be az Isteni színjátékot, melyből alkották e darabot. A misztikus utazás során olyan bűnösöket ismerhetünk meg, akiknek az élete és végzete számos tanulságot tartogat az utókornak. Mértéktelenek, csalók, megtévedt szerelmesek, tolvajok, gyilkosok, öngyilkosok, jósok, hízelgők, nyerészkedők, viszályszítók, árulók jelennek meg burjánzó összevisszaságban a pokolbeli tájakon – olvasható a mű ajánlójában.

Forrás: Czinege Melinda

Nádasdy Ádám 2016-ban újrafordította az Isteni színjátékot, ami megváltoztatta viszonyunkat a vitathatatlanul fontos, ám némiképp megközelíthetetlen remekműhöz. Attól, hogy nem archaizálva, irodalmiasan, hanem mai, élő nyelven és – nem mellesleg – érthetően szólal meg, közel került a mához Dante világa, a dantei utazás pedig egyszerre lett megrendítő és szórakoztató. 

Forrás: Czinege Melinda

Az Orlai Produkció és a fővárosi Katona József Színház közös előadásának létrehozásában Török Tamara és Kocsis Gergely segített. 

 

HBN

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában