Szelet a bihari táj szépségéből

2022.01.06. 19:01

Erdőn-mezőn vendégségben: megnyitották Kocsis Csaba fotókiállítását

A járványhelyzet szülte Kocsis Csaba fotográfus tárlatának anyagát.

Forrás: Molnár Péter

A kiállítás a berettyóújfalui Bella Costa Étteremben látható jelenleg, ezen a helyszínen csütörtök délután nyitották meg a kiállítást. Az ünnepségre több településről érkeztek vendégek, régi ismerősök és barátok tisztelték meg jelenlétükkel a fotográfust.

 

A kiállított fotók nagy része a bihari tájat, annak élővilágát ábrázolja.

 

– Nekünk itt a bihari sík, ez a táj jelent valami olyan többletet, amit nem tudunk elengedni. Nyilván azért nem, mert mindenki azt a tájat látja a legszebbnek, ahol él. Azt találja a legcsodásabbnak. Bármerre viszi is el a sors vagy a gondviselőnek a keze, az biztos, hogy valamilyen oknál fogva visszavágyódik – erre emlékeztetett Bíró Gyula művészeti író, egyetemi docens köszöntőjében.

 

Csoda a közelből

 

A kiállítási anyag az elmúlt két évben készült el, éppen abban az időszakban, amikor a koronavírus-járvány beköltözött az életünkbe. A pandémia miatt tavaly egyetlen önálló kiállítása sem volt a fotográfusnak, így az időt feleségével, Ildikóval együtt, természetjárással töltötte.

 

– Mit ad nekünk ez a vírusos állapot? – tette fel a kérdést Bíró Gyula. – Amikor arra kényszerülünk, hogy a közelben fedezzük a fel a szépet és jót, akkor valami csodálatos dolog születhet. Csaba és Ildikó újra fel tudták fedezni a körülöttünk lévő teremtett világot, és rá tudtak csodálkozni arra a szépségre, ami a mindennapjainkat körülöleli – utalt ezzel a járvány korlátozásokkal teli időszakának és a nyugalmat árasztó természetfotóknak a kapcsolatára.

Kocsis Csaba
Forrás: Molnár Péter

Kocsis Csaba a fotókon keresztül egyúttal utat is mutat: a természetbe csalogatja a nézőket. 

Ha a gyerekeknek példakép kell, akkor a természet, annak tisztelete legyen az 

– mondta a fotográfus.

 

A kiállítás létrejöttét a helyi önkormányzat támogatta, és egészen a farsangi időszak végéig látható lesz az étteremben. Kocsis Csaba Berettyóújfaluban egy híján a 170. kiállítását mutatta be, a jubileumi tárlata január 15-től Ártándon kap helyet. 

 

BBI

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában