Videóval

2021.12.19. 10:38

Szívből, lélekből – Dánielfy Gergővel és Lábas Vikivel is

Ex Anima néven egy ifjú debreceni tálentum, Simon Miklós bontogatja a szárnyait a house műfajban.

Forrás: Nitrow Creative Team

– Mindig is törekedtem belevinni a szimbolikát a munkáimba, így nem véletlen, hogy amikor a névválasztáson gondolkoztam, ezt a vonalat tartottam leginkább szem előtt. Tanultam latint, onnan jött az Ex Anima, azaz a szívből, lélekből kifejezés, ami az ars poeticám is egyben – kezdte a bemutatkozást a 23 esztendős Simon Miklós, akit nagyon tehetséges zenei producerként tartanak számon a szakmában; legfrissebb, december elején megjelent dalát, a White Heartbeats-et már több mint 20 ezren tekintették meg a legnagyobb zenemegosztó oldalon.  

A legjobb helyen

 

– Több száz dalt írtam már, de ebből elég sokat csak a magam szórakoztatására készítettem. A korábbi munkám során, Tygo néven nagyjából 15-20 számot hallhatott tőlem a közönség, míg az új projektem, az Ex Anima három dalnál jár. Egy DJ barátomon keresztül kerültem a Baby Smile Recordshoz, majd ennek a kiadónak a vezetője ajánlott be az Elephant House Recordshoz, ami az egyik legnagyobb zenei cég, a Magneoton Music Group tagja. Így nyugodt szívvel állíthatom, a lehető legjobb helyen vagyok, s megtisztelő, hogy ehhez a csapathoz tartozhatom. Ettől komolyabb már csak az lenne, ha az anyacég, azaz a Magneoton adná ki a zenéimet, de ennek nem tudom, van-e realitása – mondta a Hajdú Online-nak Simon Miklós, aki elmesélte, hogyan kezdődött a karrierje. –  Bevallom, nincs zenei előképzettségem. 10-11 évesen elvittek zeneiskolába, ahol egy napdalt kellett elénekelnem, ami nem igazán ment, mert már akkor David Guettát hallgattam. Persze nem vettek fel, s a sikertelenség elvette a kedvem, akkor azt éreztem, én és a zene külön világ vagyunk. Parkolópályára került ez a projekt, egészen 14 éves koromig, amikor az egyik barátom ajánlott a számomra elektronikus zenéket. Ebben a műfajban már nincs szükség hangszerekre, elég egy laptop és pár zenei program. Teljesen beszippantott a dolog, s aztán 9 éves folyamatos munka, folytonos fejlődés után eljutottam odáig, hogy tízezrek töltik le a dalaimat. Az egyik leghallgatottabb számom az I Believe, illetve a legfrissebb dalom, a White Heartbeats. Ha azt kérdezik, milyen zenét készítek, azt szoktam mondani, hogy a pop és a house különös elegye. A barátaim szerint a dalaim a night drive-kategóriába tartoznak, azaz az éjszakai vezetéshez ajánlottak.

Ex Amina egy elfeledett kor, steampunk stílusú mitikus alakját jeleníti meg | Fotó: Nitrow Creative Team

 

Különleges projektek

 

Az ifjú zenei producer azt is elárulta, ő milyen zenéket hallgat. – A hazai kedvenceim az Analog Balaton és a Hundred Sins, míg a külföldiek közül a Madeon és a Porter Robinson a favorit – fogalmazott a debreceni srác, akinek tehetségét igencsak sokra tartják, aminek jele, hogy két különleges projektben is főszerepet kapott. – Írtam egy zenei alapot, amit megmutattam a kiadómnak, akik továbbgondolták a dolgot, így került képbe a debreceni barátom, Dánielfy Gergő. A közös munkánk gyümölcse nagyjából márciusban lesz hallható. Illetve van egy projekt, ahol a Margaret Islandból jól ismert Lábas Viki és az Oliver from Earth közös dalát remixelem. Elsősorban a saját számok készítését preferálom, de izgalmas dolog más művészekkel együtt dolgozni.

 

Ki van a maszk mögött?

 

Az elektronikus zene mindig is vonzotta a különc művészeket, akik fellépéseiken az általuk képviselt zenén túl megjelenés tekintetében is valami mást, akár meghökkentőt mutatnak, miközben arcukat valamilyen maszk mögé rejtik. A deep house titokzatos virtuóza, Ex Anima valójában egy elfeledett kor, steampunk stílusú mitikus alakját jeleníti meg. A fiatal művész szeretné elválasztani a magánéletét és a zenei pályát, valamint az egómentes zeneközpontúságban hisz.

 

BN


               

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában