Törtütemek Debrecenből

2021.12.18. 07:00

Amikor odajön hozzád az erdélyi srác, hogy csak a drum'n'bass miatt van itt

A zsáner helyi értékeinek megőrzéséért dolgozik egy debreceni csapat, a munkát nemsokára újult erővel folytatnák – ha a Covid sem szól közbe.

Martonosi Áron a pultban | Fotó: Debrec'N'Bass

Viszonylag sok elektronikus zenei műfaj vetette már meg a lábát Debrecenben, a drum'n'bass városi jelenlétét mégis valamilyen megfoghatatlan integritás veszi körül. Valahogy úgy, mint magát a zsánert, mely szigorú korlátai mellett is képes stabilan megtartani a maga táborát, szubkultúráját már évtizedek óta. 

A debreceni színtér hangsúlyos szereplője a Debrec'N'Bass csapata, akik még East Radiance néven kezdték valamikor a 2000-es évek elején, azóta a műfajjal együtt öregedve szállították és szállítják még mindig a bulikat. Emellett a Campus Fesztiválon is rendszeresen megfordulnak, és ugyan a Covid hullámai őket is elérték, nemrég sikerült megtartaniuk első egész estés klubestjüket, melyet az újbóli talpra állás folyamata követ majd. 

A kollektíva három tagjával, Martonosi Áronnal (Store), Kassai Zsolttal (Lead) és Szokolay Örssel (DJ Plus) többek között a gyökerekről, kedves élményekről, valamint a fesztivál- és klubbulik közötti különbségekről is beszélgettünk.

 

Azok a klinikás esték

 

A csapat 2012-ben vette fel a Debrec'N'Bass nevet, de mint arra Martonosi Áron rámutatott, csak a forma változott, a tartalom nem. – Új brandet adtunk az egész rendezvénysorozatunknak. A debreceni elektronikus éjszakában ekkor megváltozott a műfaj ezen válfajával foglalkozó csapatok szerepvállalása. Mi próbáltuk betölteni ezt az üres teret: az egész debreceni drum’n’bass közeget összefogtuk, és ott tartottuk a hazai zenei élet térképén. A csapat azért alakult, mert nem szerettük volna veszni hagyni a munkát, amit beletettünk az egészbe – magyarázta a váltás okait a Store néven ténykedő dj.

Az ezredfordulón ugyan még nem volt közösségi média, a színtér tagjai mégis az interneten, külön platformon tartották a kapcsolatot. Erről már Kassai Zsolt mesélt. – A Debrec'N'Bass (debrecenbass.hu) egy PHP-alapú fórum volt, ott lehetett kommentelgetni, meghirdetni a bulikat, de ez már sajnos nem él, abbahagytuk. Mivel nagyrészt ez fogta össze akkor a debreceni underground elektronikus zenét, úgy gondoltuk, ezt a nevet visszük tovább. És vihettük is, mert azok a srácok, akik anno kitalálták, ugyanúgy alapítótagok voltak az East Radiance-ben, csak ők nem szerveztek bulikat, így békében használhattuk a nevet – mondta el.
 

Kassai Zsolt, alias Lead | Forrás: Debrec'N'Bass


A csoport a kétezres évek elejétől kezdve fellépett a keleti régió nagyobb fesztiváljain és klubestjein, fix bázisuk viszont nem volt. Sokat játszottak a legendás Klinika Moziban és a Lilla Bárban, illetve a Campuson is, amikor tehették. Eközben a fővárosi bulikkal párhuzamosan az itteniek is iránymutatóak voltak. – Nagyon fontos, hogy annak idején a bulik különböző stílusúak voltak, akkor még kint is szólt a zene, hiphoptól kezdve breakbeaten keresztül minden – sorolta a csapathoz nemrég csatlakozó Szokolay Örs a klinikás éjszakákról. – Ott az underground stílusokat képviselő banda verődött össze, akik kint és bent is ugyanúgy tudtak szórakozni, a műfajok így egy kicsit összekavarodtak. Az volt a lényeg, hogy új zenéket ismerjünk meg. A dj-k is úgy jöttek le Debrecenbe, hogy majdhogynem itt játszották le először a legfrissebb számaikat. Az itteni hallgatóság eléggé vájt fülű banda volt, akik erősen megmutatták, ha valami nem működik. 

Ebből kiindulva egy csomó bulin mi hallhattuk elsőként az új produkciókat a dj-producerektől, akik utána úgy mentek vissza Pestre, hogyha valami itt működött, akkor az ott is fog

 – beszélt a reggae és a dub felől érkező DJ Plus a debreceni színtér jelentőségéről. Ezt a kiemelt szerepet, mint arra a srácok rámutattak, az is alátámasztja, hogy a drum'n'bass fénykorában egy hónap alatt akár két A kategóriás külföldi fellépő is játszott a városban. És hogy mik a jelen tapasztalatai?

– Debrecenben még mindig van egy bázis, nekünk is fontos munkánk, hogy ezt tovább népszerűsítsük. Nyíregyházán vagy akár Veszprémben sokkal nehezebb lenne szervezni egy bulit. Budapest egyértelműen az első, de Debrecen nagyon erős hely, a dj-k is szívesen jönnek ide, ennek a közönségnek játszani – jegyezte meg Kassai Zsolt.

 

Amit a közönség diktál

 

A Debrec'N'Bass szettjeire a nyári Campuson is lehetett táncolni, de a Covid őket is kiszorította a szórakozóhelyekről, első 2021-es saját estjüket november 20-án tarthatták csak meg klubkörülmények között. A csapat törzshelye mostanában leginkább a belvárosi Roncsbár, valamennyire szimbolikus, hogy itt álltak újra pult mögé néhány héttel ezelőtt. Martonosi Áron saját benyomásait összegezve megjegyezte, nagyon jó visszajelzéseket kaptak erről az éjszakáról, a nézőszám is rendben volt, szóval szinte ott folytathatták, ahol a járvány előtt abbahagyták. 

Ez csak megerősített bennünket, hogy tovább kell folytatnunk a dolgot, és a városnak szüksége van az elektronikus zenének ezen szegmensére

 – tette hozzá. A közönség összetétele elmondásuk szerint egyébként igen vegyes volt, fiatalok és régi motorosok is mentek. Ez a generációs különbség viszont nem csak a tánctéren, a zenében is megvolt, osztotta meg Szokolay Örs. – Nagyon örültem, hogy a régi zenék és a legújabb megjelenések is működtek, élvezték őket az emberek. Visszahozta a régi családias fílinget, ami ezeket a bulikat jellemezte – szögezte le a dj. A Mitoklinnal kiegészülő lineup felépítését is ehhez igazították, ahogy Kassai Zsolt fogalmazott, szét volt tördelve, vetésforgóban mindenki játszott, ilyen szempontból tehát nem volt fix íve az estének.

Szarka László (Mitoklin) | Forrás: Debrec'N'Bass



Mint megtudtuk, ezek az esték zeneileg amúgy teljesen rugalmasak, a csapat nem ragaszkodik görcsösen egy előre meghatározott tracklisthez. Megvan a váz, az alapkoncepció, a többit meg a közönség dönti el ott helyben. – Természetesen próbálunk előremutatóan játszani, a legújabb zenéket beválogatni, de értelemszerűen dj-ként rugalmasak vagyunk, követjük a közönség impulzusait. Ha érezzük, hogy valami működik a tánctéren, el tudjuk vinni a bulit abba az irányba. Teljesen kompromisszumkészek vagyunk, rengeteg számmal készülünk, és lavírozunk a műfajon belül, amennyire csak tudunk, vagy amennyire a hallgatóság megkívánja – mondta Martonosi Áron. A zeneválogatásnál az sem mindegy, hogy este 11 óra van, vagy hajnali 4, minden időszak más megközelítést kíván. 

A több száz gigabájtos pendrive-ok korában persze jóval könnyebb sokféle zenével belevágni az éjszakába, mint mondjuk 15-20 évvel ezelőtt.

– Annak idején, ha bakelitről játszottál, és elindultál egy buliba egy lemeztáskával, akkor 50 kilót húztál a válladon, és azt haza is kellett vinni valahogy hajnalban. Ha van több száz lemezed otthon, nem tudsz egy platós IFA-val beparkolni a színpad mögé, hogy akkor találd ki, mit fogsz játszani. Akkoriban sokkal jobban rá voltál szorulva arra, hogy tematikusan végiggondold, hogyha egy lemezen akár három olyan szám is van, amit egy este lejátszhatsz, az három kislemez helyét váltja ki a táskában. Szóval inkább azt viszem el, mert így több fér bele. Manapság, a technológia fejlődésével, amikor CDJ-ken vagy esetleg kontrollereken játszunk, sokkal nagyobb a kreatív szabadság, mert egy 128 gigás pendrive-ra annyi zene ráfér, hogy egy hétig tudsz játszani belőle, és egyszer nem ismétled meg magadat. Fontos kiemelni, hogy a generációk is máshogy szokták meg a válogatás módját, illetve, hogy milyen limitációk vannak a dj-k szettjében – sorolta.

Szokolay Örs (DJ Plus) | Forrás: Debrec'N'Bass

A határon túlról is

 

Az életkorbeli összetételhez való igazodás mellett természetesen az sem mindegy, hol játszik valaki, mivel alapvető különbségek vannak egy fesztiválos és egy klubszett között. Martonosi Áron fesztiválra könnyebben emészthető, dallamosabb, jól táncolható zenékkel készül, egy klubos warmupszettben viszont már „mélyebb” darabokat is elsüt. – Fesztiválok esetében figyelni kell azokra az igényekre is, hogy bármelyik sátorból érkezhet egy olyan vendég, aki életében először találkozik drum'n'bass-szel, és nem a műfaj legkeményebb szegmensét akarja hallani. Klubban nagy hangtechnikán kevesebb emberrel is jobban ütnek a zenék, sok mindent ki lehet próbálni – mondta.

Ők egyébként, mint azt Szokolay Örstől megtudtuk, jóban vannak a debreceni elektronikus zenei színtér többi szereplőjével is, műfajtól függetlenül. A bulik közösségépítő, összekovácsoló erejét pedig egy szép nyári emlékkel szemléltette.

– Tizenöt évig külföldön éltem, ez volt az első Campusom. 

A szettem után, miközben roptam Zsoltiékra, odajött hozzám egy srác. Mondta, hogy Erdélyből érkezett csak azért, mert látta, hogy ez a buli meg van hirdetve. Ezek azok a megható dolgok, a kis momentumok, amiért érdemes csinálni. Nem azért megy ki a színpadra az ember, hogy milliókat rakjon zsebre, mi sem vagyunk már húszévesek, akik a pénzt és a hírnevet hajtják. A családias közeg, a baráti szeretet adja vissza, amit mi belefektetünk ebbe a dologba

 – osztotta meg.

És hogy innen merre vezet tovább az út? A járvány egy csomó mindent befolyásolhat, Kassai Zsolték több bulit is visszamondtak korábban emiatt, de a klubesteket mindenképpen szeretnék továbbvinni. A nyáron pedig a tervek szerint szabadtéren, kiülős helyeken is láthatja őket a közönség.

Raffer Attila

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában