rengeteg program

2021.09.01. 15:08

Könyvvel, irodalommal vár a debreceni ősz

Az Ünnepi Könyvhét után a Térey-könyvünnep, a MagdaFeszt, majd az Irodalmi Napok színesítik Debrecen kulturális életét.

Fotó: Máthé András

A Modemtől indult, majd a Csapó utcai könyvutca érintésével a Csokonai Irodalmi Laborban ért célt az a sajtóséta, melyet a Debreceni Őszi Fesztivál rendezvényeinek ismertetésére szerveztek meg szerda délelőtt. Puskás István alpolgármester először elmondta, hogy idén újragondolt összefogással nyílik az őszi kulturális szezon Debrecenben.

„Olyan sokszínű programkínálat vár a debreceniekre, mely a színház, az irodalom, a könyv, a képzőművészet, a zene eszközeivel gazdagítja az őszi heteket. Az intézmények összefogásával ezentúl a kulturális rendezvények még közelebb kerülhetnek, s ezáltal elérhetőbbé, érthetőbbé válhatnak a közönség számára, akár a város határain túl is”

– fogalmazott. A politikus emlékeztetett arra is, hogy Debrecen nemrég pályázott az UNESCO Irodalom városa címre, ennek eredményét október 29-én hirdetik majd ki. Fontos születésnap is indokolja a könyvünnepeket: idén 460 éves a debreceni könyvnyomtatás, és a jogutódként működő Alföldi Nyoma.

Gemza Péter, a Csokonai Színház igazgatója először úgy fogalmazott: talán még sosem volt ilyen eseményekben gazdag ősze Debrecennek. – Épp ezért nagyon fontosnak tartom, hogy mostantól nem egymás mellett szervezik a kulturális intézmények az rendezvényeiket, hanem egymással összhangban, egymást erősítve. A Csokonai Színház hagyományos őszi eseménye a női alkotók és női alkotás köré szerveződő MagdaFeszt. Idén október 1-5. között itt, a Csokonai Irodalmi Laborban kap helyet a fesztivál, ezt a helyszínt a Csokonai Fórum és a Csokonai Színház átadása után is szeretnénk megtartani a MagdaFeszt otthonának – fejtette ki.

Fotó: Máthé András

Három eseményt emelt ki az ötnapos programból: október 1-jén Sardar Tagirovsky „bukott nő”-történetével, A kaméliás hölgy című premierrel indul a fesztivál. bemutatkozik a Leopold Bloom-díjjal kitüntetett Németh Hajnal, aki Tar Sándor Szőke város című verse alapján készített filminstallációját hozza el. Debrecenbe érkezik a kortárs román színház egyik legizgalmasabb alkotója, Gianina Cărbunariu, a nagyváradi társulat pedig bemutatja a Cărbunariu szövege alapján készült A tigris című előadást. – Külön öröm, hogy társulatunk két tagja, Majzik Edit és Varga Klári is elhoz egy-egy Budapesten készült saját produkciót – tette hozzá.

Gemza Péter végül kiemelte, hogy a társulatnál nemcsak öt napig övék a tér, hanem januártól decemberig mindig szívesen látják őket, a MagdaFeszt viszont egy nagyon jó alkalom arra, hogy fókuszba kerüljenek.

A részletes programokról a Debreceni Őszi Fesztivál folyamatosan frissülő honlapján olvashatunk.

SZD

Borítókép: Gemza Péter és Puskás István a szerdai sajtóeseményen

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában