útavató, elismerések

2021.08.30. 19:28

Ízek és étkek sokasága a tépei falunapon

Tizedik alkalommal rendezte meg a falunapot és az elszármazottak találkozóját Tépe a hétvégén.

Fotó: Községháza

Az idén is színes programokkal és szórakozási lehetőségekkel várta a rendező tépei önkormányzat az eseményre kilátogatókat. Tíz órakor vette kezdetét a Tépe Íze Főzőverseny, amelyre ezúttal 15 csapat jelentkezett.

Fotó: Községháza

A zsűri elnöke, Fehér Gábor séf és mesterszakács minden csapatot végiglátogatott, és végigkóstolta a készülő finomságokat. Eközben a Közösségi Házban Balogh András köszöntőjével elkezdődött a Tépéről elszármazottak találkozója. A faluvezető fényképeket is felhasználva mutatta be a településen megvalósult fejlesztéseket. A tornateremben az ifj. Szénási László által összeállított „Szülőfalum Te Egyetlen, Te Drága” című fotókiállítást tekinthették meg az érdeklődők. Még delet sem harangoztak, amikor az EZIS zenekar megnyitotta a műsorok sorát a szabadtéri színpadon.

Ünnepélyes pillanatok

Déltől a tépei önkormányzat egytálételebédre várta a vendégeket a Közösségi Házba. Addigra elkészültek a főzőversenyben résztvevő csapatok ételei is, és a zsűri eredményt hirdetett. Első helyezést ért el Derecske csapata, második lett Nagy Albert és csapata, míg a harmadik helyet a Butykok közössége érte el. A gasztronómiai vetélkedő minden résztvevő csapata emléklapot és ajándékcsomagot kapott. A falunapon ott voltak az erdélyi magyarbikaliak is. A testvértelepülésről érkezettek gyerekzenekara nagy sikerrel szerepelt. Műsoruk elején egyházi témájú műveket adtak elő, majd könnyűzenével szórakoztatták a vendégeket. Őket a Derecskei Szivárvány Hagyományőrző Egyesület és a Kikelet Néptáncegyüttes váltotta a színpadon.

Délután egy ünnepélyes átadót is tartottak. Az önkormányzat a Magyar falu programban elnyert 15,5 millió forint vissza nem térítendő támogatásból felújította a faluközpont útjainak egy részét.

Fotó: Községháza

Az átadás utánra is maradtak ünnepélyes pillanatok. A nyugdíjba vonulásuk alkalmából elismerésben részesültek a község azon polgárai, akik a helyi közélet szervezésében fontos szerepet töltöttek be.

KZS

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában