Csodálkozó gyerekké változtatják közönségüket a debreceni Lángoló Csigák

Ha valaki látta már a Lángoló Csigákat fellépés közben, egész biztosan megjegyezte őket egy életre. A debreceni tűzzsonglőrcsapat rémisztő, ugyanakkor megbabonázó módon „játszik” a lángcsóvákkal, és teszi mindezt olyan sebességgel és profizmussal, hogy a nézők szeme alig tudja követni a történéseket. A Napló a csoport vezetőjével, Galambos Petrával beszélgetett. – Már középiskolás koromban érdekelt a zsonglőrködés; igaz, eleinte a labdás változat fogott meg, nem tudtam, hogy ezt lehet tűzzel is csinálni – mondta lapunknak. Petrát a középiskola után Angliába sodorta az élet, ott ismerkedett meg a tüzes változattal, ami rögtön rabul ejtette. – Néhány barátommal együtt alapítottuk meg az első csapatunkat. Ezzel párhuzamosan futott egy amatőr színjátszó körünk is, ekkor az jutott eszembe, milyen jó lenne a két műfajt összeolvasztani, és tűzszínházi darabokat alkotni. Így 2012-ben alakultak meg több kisebb csapat összetételéből a Lángoló Csigák. Azóta persze sokat változott a csapat összetétele, mindenkinek van egy saját története, hogy lett Csiga – tette hozzá mosolyogva.

Az év nagy része azzal telik a csapatnak, hogy új trükköket tanulnak és új eszközöket tesztelnek.

„Az új koreográfiákat év elején kezdjük el próbálni, majd folyamatosan finomítgatjuk. Volt már olyan próbánk is, ahol csak azt gyakoroltunk órákon keresztül, hogy mindenkinek pontosan egyszerre forduljon a keze”

– osztotta meg a tapasztalatokat.

Ahogy azt sejteni lehet, a tűzzsonglőrködés nem egy veszélytelen vállalkozás, a csapat is szenvedett már kisebb sérüléseket. – Fontos, hogy a csapattagok között összhang legyen, és a színpadon mindenki az adott koreográfiára, illetve a társára tudjon koncentrálni, különben nagyon könnyen veszélybe sodorhatjuk egymást és akár a közönséget is – fogalmazott Petra. Szerencsére előadások alatt élesben csak kisebb balesetek történtek velük, esések, apró égések, szempilla-pörkölődés.

„A nagyobb balesetek általában új eszközök, vagy égő jelmezek tesztelése során történnek. Így lett az egyik eszközünk neve »halálkerék«, mert az első begyújtás alkalmával kigyújtotta a rajtam lévő ruhát. Szerencsére csak a lábam és a kezem égett meg, nem történt nagy baj. Ezt az eszközt azóta is csak én használom a csapatból, és minden olyan fellépés előtt, amikor ezt is begyújtjuk, a torkomban dobog a szívem”

– emlékezett vissza a félelmetes élményre.

A jótékonykodás is közel áll a csapat szívéhez. – Persze mindig izgalmas fellépni, megmutatni, mit tudunk közösen kihozni magunkból, újra és újra legyőzni a félelmeinket, de amikor valakinek megtaníthatunk egy trükköt, az sokkal jobb érzés. Szeretem látni az emberek szemében a csillogást, amikor rájönnek, hogy ők is képesek megtanulni zsonglőrködni, vagy hulahoppozni. Mi is nagyon sokat tanulunk az ilyen alkalmakból – mondta Petra.

Sok sikert könyvelhettek már el majd' tízéves fennállásuk alatt, de célokból sincs hiány előttük. – Sok helyen megfordultunk már, hazai fesztiválokon, díjátadókon, és voltak külföldi fellépéseink is, de nekem személy szerint a legnagyobb sikerem, hogy ilyen jó csapat van mögöttem. Túlzás nélkül állítom, hogy a Lángoló Csigák a második családom. Amikor megkérdezik, hogy mi a célja a zsonglőrcsapatnak, mindig azt szoktam mondani, hogy az, hogy a közönséget csodálkozó gyerekekké változtassuk.

„Ha egy fellépés után úgy mennek haza az emberek, hogy arra a pár percre elfelejtették a gondjaikat, azt hiszem, akkor már megérte, hogy ezt csináljuk”

– emelte ki küldetésüket a vezető hozzátéve: célja, hogy egyszer egy zsonglőrházat vezethessen, ahol másokat taníthat.

Debreczeni-Kondás Eszter