Ismerős a képernyőn

2021.03.05. 10:52

Televíziós sorozatban láthatjuk a Csokonai Színház színművészét

Tolnai Hella: ragadjuk csak meg a lehetőségeket!

20200311 Debrecen Fotó: Matey István MI Hajdú-bihari Napló Bornemisza Péter Magyar Elektra című tragédiája. képen: Tolnai Hella

Fotó: Napló-archív

A járványidőszakban a legjobb, amit tehetünk, hogy azt csináljuk, amit szeretünk – ezzel könnyebbé, élhetőbbé tehetjük a mindennapjainkat. Tolnai Hella harmadik éve a Csokonai Színház tagja; imádja a munkáját, de még annál is inkább a nézőket, akiknek sajnos az utóbbi időszakban – az intézkedések miatt – nem tudja élvezni a szeretetét. Ettől függetlenül csöppet sem szomorkodhat, hiszen szerepet kapott egy nagy sikerű hazai televíziós sorozatban. A Tanár harmadik évadában játszhatja Rácz Ernő igazgató úr lányát, akit egyébként Anger Zsolt alakít a filmben. A színésznő nagyon örült annak, hogy megkapta a szerepet, hiszen fontosnak tartja, hogy a szakmában minden fronton kipróbálja tehetségét – erről, illetve a jövőbeli terveiről kérdeztük.

Tolnai Hella | Fotó: Forgács Bea-archív

Érzelmeket kifejezve

– A színházi feladatainkat próbáljuk maradéktalanul elvégezni. Attól függetlenül, hogy nem lépünk közönség előtt színpadra, ugyanúgy próbálunk, és várjuk, hogy újra megtapsolhasson minket a nagyérdemű. Hatalmas örömmel töltött el, amikor megtudtam, hogy szerepelhetek a filmsorozatban. Egy huszonöt éves, karakán és önálló lányt alakíthattam, aki a megjelenésével azonnal bonyodalmakat okozott. Édesapjával nem ápol jó kapcsolatot, de talán most esély nyílik arra, hogy közelítsenek egymás felé, és rendeződjön a viszonyuk. Mivel a való életben magamat is önálló és szókimondó nőnek tartom, így valamilyen módon tudok azonosulni a szereppel. Persze vannak ellentétek, de ez is a szakma kihívásai közé sorolható – fogalmazott a Naplónak.

– Teljesen más a kamerának játszani, mint a színpadon, a filmben sokkal finomabb játékra van szükség. Míg a színházban a huszadik sorban is látnia és hallania kell a közönségnek, a kamera előtt olykor egy rezdülés is elég, hogy kifejezzünk egy-egy gondolatot vagy érzelmet. Úgy vélem, a fiatal színészeknek ki kell próbálniuk a legtöbb műfajban magukat, ezért is örülök, ha szembejönnek velem a hasonló lehetőségek, hiszen csak így tudunk tapasztalatokat szerezni – amit később nemcsak lehet, hanem kell is kamatoztatni – mondta.

NE

Borítókép: Tolnai Hella (balról) a Magyar Elektra című színdarabban

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában