Apáról fiúra száll a kádármesterség: látogatás egy józsai családi műhelyben

Tornyokban magasodó hordók, méretre szabott, simára csiszolt dongák között beszélt Buglyó Péter és fia a Naplónak arról, hogy miként fonódott össze a család neve ezzel a mesterséggel. Idősebb Buglyó Péter szakmai tanulmányait 1961-ben kezdte a debreceni 109-es szakmunkásképzőben, szakmai gyakorlatot egy jó hírű kisipari műhelyben kapott. 1964-ben tette le a szakmunkásvizsgát, ezt követően engedélyt kért a kádárszakma kisipari gyakorlására, melyet 1965 januárjában meg is kapott.

– Nem voltam jó tanuló az általánosban, mert sok jószágunk és földünk volt, segíteni kellett a szüleimnek. Az ipari iskolában azonban minden ment, mint a karikacsapás – a történelmen és az irodalmon kívül –, jelessel szabadultam. Kezdetben nehéz volt, jó pár évnek bele kellett telni, hogy beszerezzük a szerszámokat, gyakorlatilag egy kalapácsom sem volt. Már mikor megfelelő szerszám volt mindenre, akkor elkezdődhetett a hordógyártás.

„Májusban lesz 60 éve, hogy megfogtam az első kádáripari szerszámot”

– mondta az aranykoszorús kádármester, okleveles kézműves, népi iparművész.

Nem volt kérdés

Fiának, ifjabb Buglyó Péternek már könnyebb dolga volt, minden adott volt ahhoz, hogy ő is kádár legyen. – Kiskoromban, míg kint dolgoztak a szüleim, minket bezártak, de én kimásztam az ablakon és bejöttem a műhelybe, itt aludtam, míg ők dolgoztak késő este. Nem volt kérdés, hogy ezt csináljam én is – fogalmazott az ifjabb kádár, aki szintén népi iparművész már.

Bár az otthoni műhelyben mindent kitanult, e mellé szakmunkás bizonyítványt is szerzett, ám ennek menete nem volt egyszerű.

1989-ben végzett az általános iskolában, akkor már 18 éve nem volt Debrecenben beiskolázás kádárszakmában, így Gyöngyösön tanult tovább. – Amikor másodikos lettem, akkor volt igazgatócsere a Povolnyban, és ekkor itt is indítottak egy félosztályt kádárszakmában. A szakmai órákra egy évvel fiatalabb kádártanulókkal jártam, a közismereti órákra pedig a velem egyidősökkel. Az iskola nem adott újat, sőt, a faipari szakkönyvben a kádárszakmáról voltak olyan dolgok, amelyek számomra nevetségesek voltak – elevenítette fel.

A megannyi szerszám és alapanyag között a készítés folyamatáról is esett néhány szó. A fa felfűrészelése után az anyagnak minimum két évig kell száradnia. – Ezután jön a fa leszabása, a külső megmunkálás, majd felállítjuk a még egyenes dongákból álló hordót, ezután kerül a tűzre. Locsolgatjuk közben, hogy melegedjen, puhuljon a fa, így tud meghajolni. A hajlítást követően a végeit legyaluljuk, majd a belsejét munkáljuk meg – részletezte az ifjabb kádár.

Pálinkának inkább eperfa

A hordófenék anyagának összeválogatása és elkészítése után jön a fenekelés, a dongák közé félbevágott gyékényt raknak, mert az hamarabb megdagad, mint a fa. A külső megmunkálás és a végleges abroncsvasak felhelyezése után lesz kész a hordó. Fontos a megfelelő anyag kiválasztása: a bornak a tölgy- és az akácfa, a pálinkás hordó is készülhet tölgyből, de annak az eperfa a legjobb, bár beszerezni ezt a fafajtát ma már a ritkasága miatt nem egyszerű. A hordó színezi a pálinkát, ha megfelelően használjuk, ezt a tulajdonságát évekig megtartja. – Egy idő után kikopik belőle a színanyag. Az eperfát ki szoktuk paraffin és méhviasz keverékével önteni belülről, anélkül „megissza” a pálinkát az eperfa. Sokan úgy vannak vele, hogy beleteszik a pálinkát a hordóba és évekig benne hagynák. Ezt nem szabad, mert túlszínezi, nem aranysárga lesz, hanem kávé színű – mondta ifj. Buglyó Péter. Hozzátette:

„Mindig azt szoktuk mondani, ha a pálinka elérte a kívánt színt, vegyék ki, és tegyék bele a frisset. Emiatt sem szabad akkora hordót venni, mint az éves pálinkatermelés. Minél nagyobb egy hordó, annál lassabban színez, egy kétliteres hordó egy hónap alatt megszínezi a pálinkát, egy 50 literesnek akár 4-5 hónap is kell”

– tudatta. Érdemes úgy beosztani a szesz mennyiségét, hogy folyamatosan legyen a hordóban, mert üresen szárad, minden egyes száradás utáni dagadás a fa elmozdulásával, vetemedésével jár. Ha ilyen hordót visznek hozzájuk javításra, azt leviszik a pincébe, ahol a 95 százalék páratartalom miatt visszadagad a fa.

Elismerések sora fémjelzi életútját

Buglyó Péter kádármester közel hatvan­éves munkáját végigkísérik különböző díjak és elismerések. Az elsőt 1984-ben kapta, azóta pedig már ki sem fér a falra a rengeteg oklevél. – A harmadik nagyobb vásár, amire mentem, a bor városában volt, a „Gyöngyös 650 éves” évfordulójára rendezett kiállítás. Felmentünk a megnyitóra, ahol kihirdették a vásár díjazottjait, mondják a harmadik helyezettet, majd a másodikat, akkor már elment minden kedvem, úgy voltam vele: már nem nyerek semmit. Aztán mondták az elsőt, köpni-nyelni nem tudtam, mikor meghallottam a nevemet, I. díjat és oklevelet kaptam – idézte fel. A teljesség igénye nélkül azóta már az Országos Kisipari Kézműves Tanács Kézműves Oklevelét, 1996-ban Törökszentmiklóson a Mesterségünk Cégére-címere országos pályázatán Nívódíjat, a mesterségek ünnepén pedig az Év Mestere címet és Amstel díjat is kapott. A 2001. évi Magyar Termék Nagydíj pályázatán a 225 literes Barrique hordó a Magyar Termék Nagydíjat érte.

Idősebb Buglyó Péter a szakma továbbadásában is kivette a részét, több tanulót oktatott műhelyében, bár elmondása szerint a szakmát elhivatottan űző, igazi mesterek már halnak kifelé. – A régi és a mostani megmunkálás között óriási a különbség, már más eszközök vannak. Több tízezer hordót megcsináltam már – mondta. Arra a kérdésre, milyen a jó hordó, nevetve megjegyezte: amiből nem folyik ki a bor. – A minőségi anyag kiválasztása az első, aztán jön a hozzáértő megmunkálás, majd a megfelelő karbantartás. De az is fontos, hogy jó bor kerüljön bele. Javítottam már 80 éves hordót is, ha odafigyel az ember rá, 100-200 évet is kibír egy hordó. Mindig legyen benne valami, vagy párás helyen tároljuk – hangsúlyozta a kádármester.

Kiss Dóra