Falunap nélkül is ünnepelt Újiráz

Jelentős dolgok történtek Újirázon a falu alapításának 108.évfordulóján. Október második hétvégéje minden évben nagy ünnep a falu lakóinak, hiszen elődeikre, arra a száz telepesre emlékeznek, akik a káptalan hívására egy új falut alapítottak a Sebes-Körös partján. Idén a szokásos szombati falunap és a vasárnapi nagy búcsúvásár elmaradt ugyan, de a nap mégis emlékezetessé vált az itt élőknek.

Több celebráns is volt

Szombaton Furák Károly polgármester és dr. Dénes Zoltán címzetes kanonok, Újiráz plébánosa csendes megemlékezést tartottak és koszorúztak az emlékműveknél, ahol a telepesek névsora is található. Délután Lengyel Antal, körösladányi plébános celebrált misét a Magyarok Nagyasszonya Római Katolikus Templomban, majd a művelődési házban a nyári alkotótábor művészeinek kiállítását tekinthették meg az érdeklődők.

Vasárnap délelőtt újra megtelt a templom a Szentmisére, ahol Dénes Zoltán plébános örömmel hirdette, hogy a falu, illetve a jelenlévők azon kiválasztottak közé tartoznak, akik részesei lehetnek hat fiatal bérmálásának, valamit láthatják és megérinthetik a Szent László ereklyét, aminek a végleges helye a falu temploma lesz. Ezáltal zarándokhellyé válik a település. Az atya a Szent László zarándokút szervezője, így ez különösen nagy megtiszteltetés számára. Dénes Zoltán mellett a volt szeghalmi, jelenleg makói római katolikus plébános, Hüse József is celebrált. A mise után a jelenlévők egy kisebb zarándokúton vitték el a Szent László ereklyét a falu Komádi felé eső végén található keresztig, ahol mindenki megérinthette az ereklyét. Az odavezető úton hét állomás volt, majd visszafelé is, ezzel jelképezve a tizennégy stációt, ami Jézus keresztútjára utal. A megállóknál elhangzott az adott stáció történése, és a közös ima. Visszatérve a templomhoz, Himnusz zárta a magasztos egyházi eseményt.

Régi búcsúk emléke

Sokaknak hiányzott azért a megszokott búcsúi hétvége, a nagyvásár, az emberforgatag. Az iráziaknak sok emléke fűződik egy-egy búcsúhoz, hiszen ilyenkor mindig összejönnek a családok. Kissné Szekerczés Veronika, újirázi elszármazott egy régi fotót mutat egy régi búcsúból. A képen a keresztanyjával, az öccsével és az unokaöccsével látható. A fotón Veronika 9-10 éves lehet, és a bérmálási ruhájában állt a fényképező lencséje elé. Úgy emlékszik, hogy búcsú idején szinte mindig esett az eső, vagy legalábbis lógott az eső lába. Ezen a hétvégén náluk mindig húsleves volt aprólékból, kacsasült borsos krumplival és uborkasalátával. Ő hatvan forintot kapott a szüleitől, amit elkölthetett a vásárban. Általában gyűrűt, jojót, vattacukrot, törökmézet és mézeskalács szívet vásárolt.

A testvére a késesnél nézelődött szívesen, bicskát vásárolt magának. Az édesapjuk kalapot próbálgatott, az édesanyjuk pedig, mint a nők általában, a ruha és cipő árusoknál állt meg leggyakrabban. A körhinta sem maradhatott ki egyszer sem. Egy ilyen körhintázáshoz fűződik az a rossz emléke is, amikor fentről látta meg a kis Veronika, hogy a szülei rá várnak lent. Amint leszállt, sietett is hozzájuk, és akkor mondta neki az édesanyja, hogy haza kell menniük, mert az édesapja rosszul van. Arra emlékszik, hogy kórházba került vakbélgyulladással, és ők ott ültek az ágyánál. Néhány nap múlva egy este a beteg saját felelősségére hazatért. Kopogtatott az ablakon, kérte, hogy engedjék be. Végül nyolcvanhat éves koráig élt Veronika édesapja, és ezen a vakbélgyulladáson kívül más baja soha nem volt.

B. Kiss Andrea