könyv-jelző

2020.10.02. 16:23

A tapintható valóságról ír új könyvében Papp Csilla

Az író legújabb regényét a napokban mutatták be Debrecenben.

Papp Csilla és a legújabb regénye | Fotó: Papp Csilla-archív

A debreceni írónak ez immár a negyedik kötete, melyben Dénes és Dalma szerelmi sztoriját tárja elénk. – Habár mindkét főhős a korábbi regényeim egy-egy mellékszereplője, ez egy önálló történet. Így ha valaki csak ezt a könyvet veszi a kezébe, akkor sem lesz hiányérzete, mert önmagában is kerek egész. A másik oldalról és az Azon is túl című könyveimben a fiútársaságból Dénes, a Szerelem újraírva című regényemből pedig Dalma maradt egyedül. Ők találnak most egymásra – mondta el a Naplónak Papp Csilla.

Fontos témákat feszeget

Az események Görögország egyik szigetén kezdődnek, majd a cselekmény nagy része Budapesten folytatódik. A történetet, ahogyan azt már az olvasók megszokhatták, ezúttal is két nézőpontból, férfi és női oldalról is bemutatja a szerző. A szerelmi szál lényeges központi fonal, ám a regény fontos társadalmi témákra is rávilágít. Ilyen például a gyász feldolgozása, az anyaság kérdése, a pár- és boldogságkeresés, vagy éppen a gyereknevelés, valamint az erős pszichológiai vonal is.

Papp Csilla és a legújabb regénye | Fotó: Papp Csilla-archív

– Dénes pszichológus, így az ő oldalán a páciensei életébe is betekintést nyerhetünk, valamint megismerhetünk különféle kezelési metódusokat is. Dalma számára, aki özvegyen maradt két gyermekével, az anyaság megélése jelent nehézséget: megengedheti magának, vagy önzésnek számít, hogy szerelembe essen? Ezek olyan élethelyzetek, amikkel nap mint nap találkozunk, ettől lesz az egész életszerű és igazi. Azért írok mindezekről, mert fontosnak tartom, hogy merjünk, és tudjunk őszintén beszélni az érzéseinkről. A saját elakadásainkat valljuk be saját magunknak, vitassuk meg a barátainkkal, vagy ha kell, kérjük szakember segítségét! – hangsúlyozta. – Igazából ezek a fontosak, és ezek köré kerekítem a romantikus történeteket – tette hozzá.

Szerencsére az olvasói visszajelzések is azt mutatják, hogy szívesen lesznek részesei regénybeli eseményeknek, ráadásul a legtöbben a saját élethelyzetükre vonatkozóan is meríthetnek belőle. A Ha/Mar már az előolvasások után is pozitív fogadtatásban részesült, a kötet keddi bemutatóján pedig többen személyesen is gratulálhattak az írónak.

Könnyű folyamat

Papp Csilla számára egyébiránt az írás egyáltalán nem okoz nehézséget, ha ideje engedné, még több regényt írna. – Úgy érzem, hogy úgy csúsznak ki belőlem ezek a történetek, hogy visszaolvasva még magam is meglepődöm a karakterek jellemvonásainak alakulásán vagy a cselekményszálon. Sokszor eszembe jut az, hogy akkor éppen, miért is úgy írtam meg a történetet. Mit akartam esetleg saját magamnak is üzenni? Az írás számomra sohasem egy tervezett folyamat: egyszerűen szabadjára engedem a gondolataimat, és jön, aminek jönnie kell – mondta.

VK

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában