felhőtlen szórakozás

2020.09.01. 12:35

Vetélkedő, estebéd és operett: újra felpezsdült a kulturális élet Sárrétudvarin

Megtartotta első nagy rendezvényét Sárrétudvari, természetesen a vírushelyzet szabályainak betartásával.

Fotó: művelődési ház

A múlt évhez hasonlóan a települési önkormányzat és a helyi művelődési ház szervezésében ismét megtartották a helyi közösségek nyár végi találkozóját a napokban. Tekintettel a járványügyi helyzetre a rendezők az idén előzetes regisztrációhoz kötötték a részvételt, így 500 főt láttak vendégül az alkalomhoz illően berendezett és feldíszített művelődési ház udvarán.

Álarcos csoportok

Mint arról Kiss Judit könyvtáros tájékoztatott, a vendégeket Kiss Tibor polgármester köszöntötte, és örömét fejezte ki az összejövetel kapcsán, hiszen március óta ez az első olyan nagyobb rendezvény a településen, ahol a falu lakossága együtt szórakozhatott. A köszöntő után vette kezdetét a „Szeretlek, Sárrétudvari!” elnevezésű vetélkedő, ahol piros, illetve fekete maszkot öltött civil szervezetek mérhették össze tudásukat általános, helyismereti és vicces kérdések, feladatok tekintetében. A jó hangulatú vetélkedő blokkjai között fellépőket is láthattak a résztvevők, a vendégek. A Sárrétudvari Nyugdíjasklub és Népdalkör Egyesület, a nótakör és a Kézenfogva Testvéreinkkel Alapítvány, a dalosklub, a Zagyva László Vegyes Kar egy-egy népdalcsokorral, tánccal, énekkel, humoros jelenettel szórakoztatta a megjelenteket. Az Álarcos énekes című közkedvelt tévéműsor mintájára készült előadás szintén nagy sikert aratott. A debreceni Valcer Táncstúdió fiatal tehetségeinek előadásában tüzes latin-amerikai és standard versenytáncokat láthatott a közönség. Eközben elkészült az estebéd is: az ízletes sertéspörköltet a megjelent vendégek a szabad ég alatt, terített asztaloknál fogyaszthatták el.

Az étkezés után a színpad ismét benépesült, az operetté lett a főszerep. Balogh Tímea, Simon Boglárka, Jenei Gábor és Turpinszky Gippert Béla előadásában a legismertebb hazai operettslágereket hallhattuk. A művészeket Kiss Vilmos Tibor és kisegyüttese kísérte. Az est sztárvendége a Children of Distance volt. A fiatalokból álló népszerű hazai popegyüttes fülbemászó dallamokkal szórakoztatta közönségét.

– Az eseményről összességében elmondható, hogy hosszú kihagyás után végre mindenki felhőtlenül szórakozhatott. A rendezvény sikere igazolta, hogy Sárrétudvari közösségének szüksége van az ilyen összejövetelekre – tette hozzá Kiss Judit.

KZS

Borítókép: Kiss Tibor polgármester gitárral „segített be” a Zagyva László Vegyes Kar produkciójába

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában