Dallamkereső

2020.09.11. 08:45

Koncertfilmet vesznek fel a Kölcsey Központ nagytermében

Beethoven: C-dúr hármasverseny zongorára, hegedűre és gordonkára, a Kodály Filharmónia Debrecen előadásában.

Fotó: Wikipédia

A Kölcsey Központ nagyterme ad otthont annak a koncertfilmfelvételnek, melyen szeptember 22-én a nagyközönség személyesen is részt vehet. Közreműködik Kelemen Barnabás (hegedű ), Fenyő László (gordonka), valamint a Kodály Filharmonikusok Debrecen. Vezényel és zongorán közreműködik Somogyi-Tóth Dániel.

Az 1808-ban bemutatott C-dúr hármasverseny méltatlanul szorul háttérbe a szerző öt zongoraversenye, illetve hegedűversenye mellett. A közel negyven perc időtartamú darab leginkább a concerto grosso és a sinfonia concertante hagyományát folytatja azáltal, hogy nem csupán egy szólóhangszer, hanem egy zongorás trió felelget, verseng a zenekarral. A Hármasverseny megszületésének idején Beethoven tanítványai közé tartozott Habsburg-Lotharingiai Rudolf főherceg is, ez magyarázza, hogy a zongoraszólam technikai értelemben szerényebb követelményeket támaszt, mint a hegedűsnek és a csellistának szánt zenei anyag. Az ekkoriban keletkezett nagy zongoraszonátákkal (Appassionata, Waldstein) és a III. (Eroica) szimfóniával szemben ez a mű a szerző derűs, felszabadult arcát mutatja. Nyitótétele terjedelmes szonátaformájú szerkezet, melynek végén a kóda visszaidézi az összes korábban elhangzott témát. A középső, Asz-dúr hangnemű lassú tétel gyakorlatilag egy variációsorozat. A versenymű zárótétele lengyel karakterű (alla polacca), polonéz jellegű zene, a végén diadalmas fináléval.

A Kodály Filharmónia Debrecen tájékoztatása szerint a jegyek elkeltek.

Borítókép: a versenyművet Somogyi-Tóth Dániel vezényli, aki zongorán is közreműködik

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában