2020.09.10. 21:35
A vírus miatt Az öreg hölgy látogatása pénteki bemutatóját sem tudják megtartani
Pozitív lett a szeptember 5-i Bánk bán-premier egyik közreműködőjének koronavírustesztje, közölte a Csokonai Színház. A próbákat is megszakítják.
MP
Fotó: Molnár Péter
A társulat elővigyázatossága ellenére elmarad Az öreg hölgy látogatása szeptember 11-re meghirdetett bemutatója a debreceni Csokonai Színházban, közölte csütörtök este az intézmény. Mint írják,
a szeptember 5-i Bánk bán-premier egyik közreműködőjének koronavírustesztje a mai napon pozitív lett, amiről azonnal tájékoztatta a Csokonai Színház vezetését.
Mivel a két produkció stábja mind művészeti, mind műszaki területen több ponton egyezik, így a Csokonai Színház a járványügyi hatóságok iránymutatásával összhangban Az öreg hölgy látogatása hétvégi előadásainak lemondása, illetve a próbafolyamatok megszakítása mellett döntött.
A Csokonai Színház nézői türelmét kéri: a járványügyi hatóságok tájékoztatását követően azonnal jelezni fogja a színházi műsor változását, illetve az elmaradt előadások pótlását – olvasható a közleményükben.
Aláhúzzák: a debreceni színház odaadóan készült Az öreg hölgy látogatása-előadásokra, amelyek az utolsók lettek volna a felújítás előtt álló történelmi épületben. A társulat egészségének védelme érdekében azonban az eredetileg 2020 márciusára tervezett bemutató újabb elhalasztása mellett döntött a teátrum vezetése, zárul a teátrumi híradás.
Mint ismert, a hét első felében a Nagyerdei Szabadtéri Játékok szeptember 11-ére meghirdetett Tűzliliom című táncszínházi bemutatóját is el kellett halasztani, mivel a Főnix Rendezvényszervező közlése szerint a készülő produkció egyik stábtagjának koronavírustesztje pozitív lett.
Borítóképünk Az öreg hölgy látogatása csütörtöki sajtófotózásán készült