szombati program

2020.07.24. 12:31

Különleges esten láthatja a Grecsó-Kollár kettőst a debreceni közönség

A költő dalszerzőként, Kollár-Klemencz László, a Kistehén zenekar frontembere prózaíróként mutatkozik be.

Fotó: Facebook / Görög Nyári Esték

Az Attila téri Görögkatolikus Templom mellett épült meg a Hajdúdorogi Főegyházmegye új látogatóközpontja. A Debreceni Görögkatolikus Parókia nevében a szervezők, vagyis a Lautitia Kóruscsalád tagjai szeretnének örömükben osztozni Debrecen polgáraival egy olyan koncertsorozattal, mely méltóképpen ünnepli meg a város új, nemzetközi színvonalú színterének létrejöttét.

Értékes az együtt töltött idő

– Úgy látjuk, hogy a látogatóközpont udvara kivételes adottságokkal bíró helyszíne lehet egy családias hangulatú, igényes zenei csemegékkel szolgáló koncertsorozatnak. Főleg a mögöttünk álló nehéz idők miatt különösen értékes a minőségi együtt töltött idő, garantálhatjuk azt, hogy koncertjeink ilyenek lesznek. Beszélgetős, zenélős, ücsörgős, ha kedv van, táncolós, minőségi együttlevős – írják a közösségi oldalon létrehozott eseménynél. A Görög Nyári Esték negyedik alkalmán Grecsó Krisztián és Kollár-Klemencz László produkcióját hallhatja a közönség szombaton este.

A greCSÓKOLlár-est fantázianévre keresztelt, zenés, irodalmi est bizonyára sokak számára szerez majd örömöt. A dalszerző, frontember (Kistehén) és az író közös műsorában előkerül ihlet és barátság, szerelmek és szeretők, maradás és menekülés, remény és lemondás. Mindez közös dalokban, új novellákban. Régi történetek, fülledt esték, adomák és legendák. A zenés kalandozás különlegessége, hogy Kollár-Klemencz László prózaíróként, Grecsó Krisztián pedig dalszerzőként is bemutatkozik.

Grecsó Krisztián a csongrádi Batsányi János-gimnáziumban érettségizett. A békéscsabai Kőrösi Csoma Sándor-főiskolán végzett mint tanító, de sohasem tanított. A József Attila Tudományegyetem magyar szakát 2001-ben fejezte be. Öt évig élt Békéscsabán, a Bárka folyóirat szerkesztője volt. Volt a Nők Lapja vezető szerkesztője és a Szépírók Társaságának alelnöke, 2009-től vezeti az Élet és Irodalom próza- és esszérovatát.

A Kollár-Klemencz László-koncerteken a személyes és intim hangvétel a meghatározó. Ezt a fellépő zenészek és az akusztikus hangzás is hitelessé teszik – olvasható a művész közösségi oldalán. – Dalaim mai daloknak írt szövegek tartalommal, a felütés egyszerű, hangvétel nincs, csak a zene sem annyi, mint máskor, de lényegesen több betétek közt a szeretet – fogalmaz.

HBN

Borítókép: Grecsó és a Kistehén frontembere közös estjükön ellentétes érzelmeket jelenítenek meg

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában