Olvasói levél

2020.06.06. 15:28

„Jaj a legyőzötteknek!” – TriaNON: háromszoros NEM a palotának

Fotó: MW-archív

„Vae victis!” (Jaj a legyőzötteknek!) – mondta egy gall hadvezér (Brennus) i. e. 390-ben a legyőzött és elfoglalt Rómában.

Sajnos, Magyarország kétszer is kénytelen volt világháborúban részt venni és mind a kétszer a vesztes oldalon.

1914. július 28-án Ferenc József osztrák császár és magyar király „mindent megfontolva”, 84 (!) évesen hadat üzent Szerbiának a szarajevói merénylet miatt, ahol az ő trónörökös fiát és annak feleségét lelőtte egy merénylő. Ez a hadüzenet volt az a szikra, amely 4 évre lángba borította az egész világot. Csak 1918. november 11-én hallgattak el a fegyverek, amelyek több mint 10 millió ember életét oltották ki!

1918. november 13-án Károlyi Mihály miniszterelnök és hadügyminisztere (Linder Béla) Belgrádban fegyverszüneti egyezményt írt alá, és feloszlatta a magyar hadsereget! (Soha többé katonát nem akarok látni! – jelentette ki Linder Béla.) Ezek után védtelenné vált Magyarország.

1918. december 1-jén a románok a nemzetgyűlésükön már ki is mondták Erdély Romániához csatolását. Ellenünk minden irányból területszerző támadás indult meg. Északról a cseh hadsereg nyomult be az országba. A soproni hadapródiskolások hiába kergették vissza őket, azonnal jött Budapestről a hadügyminiszter védekezést leállító parancsa.

1919 elején cseh legionáriusok foglalták el Ungvárt, és gyilkolni kezdtek Kassán és Pozsonyban. Balassagyarmatot is megszállták, de a Hatvanból érkező iglói géppuskások segítségével kiverték őket, így lett Balassagyarmatból Civitas Fortissima (a legerősebb város). 1919. március 21-én Budapesten kikiáltották a Tanácsköztársaságot. (Sajnos, június 24-én Linder Béla elrendelte a Felvidék kiürítését.)

1919 tavaszán támadni kezdtek a románok is. Erdélyben már korábban (1918-ban) önkéntes hazafiak zászlóaljakat alakítottak: így jött létre a Székely Hadosztály. Azonban a Károlyi-kormány az erdélyi katonai parancsnokság megszüntetését tartotta fontosnak! Nemhogy nem segítette a Kratochvill Károly vezette hadosztályt, hanem még úgynevezett román nemzetőrséget fegyverezett fel! Természetesen megtiltotta a magyaroknak a fegyverhasználatot, és 1918 karácsonya előtt Kolozsvárt át is engedte a románoknak, ahol januárra már sortűz dördült. 1918 novemberétől folyamatosan nyomult egyre beljebb Erdélybe a román királyi hadsereg. Így Erdély 100 ezer négyzetkilométeres területe megszállás alá került.

1919 márciusában a hatalomra került proletár diktatúra Forradalmi Kormányzótanácsa azonnal kezdeményezte a Székely Hadosztály feloszlatását. Április végére már Szolnokig vonultak be a románok. Útközben fosztogattak és gyilkoltak. A főparancsnok (Prezan) felajánlotta a Székely Hadosztálynak, hogy tegyék le a fegyvert, mert ők a kommunista hatalom megszüntetése végett jöttek be Magyarországra, s nem a Székely Hadosztály ellen akarnak harcolni. Április 26-án, miután a székelyek letették a fegyvert, elkezdődött a kegyetlen megtorlás és Kratochvill Károly parancsnok bebörtönzése. Augusztusban a román csapatok Veszprémig nyomultak előre. Novemberben Siófokon Horthy Miklós megszervezte a Nemzeti Hadsereget, és elkezdődött a rablóhordák kiűzése az országból. Útközben gyilkoltak, mindent elvittek, és mindent felgyújtottak. A Muravidéket és a Délvidéket a szerb–horvát–szlovén (később jugoszláv) katonaság szállta meg augusztus végére. A kegyetlenkedések itt sem maradtak el.

1919 januárjában a területfoglalók a párizsi békekonferencián – amelyen Magyarország képviselője ott sem lehetett – benyújtották igényüket az elszakított országrészekre, amelyeket aztán 1920. június 4-én a Párizs melletti Versailles hatalmas parkjában álló Nagy-Trianon-palotában meg is ítéltek nekik. Ez a „békediktátum” Magyarország kétharmadát (!) és lakosságának egyharmadát (!) adta oda a szomszéd népeknek. A nagy háborúnak (ahogy akkor nevezték) hazánk lett a legnagyobb vesztese, pedig nem is a magyarok robbantották ki ezt a világégést! Még Ausztria is kapott magyar területet TriaNONban. Azért írom így, mert a tri hármat jelent, a NON pedig franciául nemet. Tehát számomra háromszoros NEM annak a királyi palotának, a Nagy-Trianonnak a neve, ahol aláírták ezt a magyarellenes, igazságtalan békemegállapodást.

„Magyar az, akinek fáj Trianon!” – ezt a mondást Illyés Gyulának, esetleg Karinthy Frigyesnek tulajdonítják, pedig Patrubány Miklós, a Magyarok Világszövetségének elnöke mondta egy gyűlésen.

Magi Zsolt László ny. francia–orosz szakos főiskolai nyelvtanár, Debrecen

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában