Régi dal új köntösben

2020.05.15. 13:19

„Vízre szállt” az Éva Presszó – videóval

A világjárvány szelei a debreceni zenekart is utolérték, akik erre úgy döntöttek, ideje vitorlát bontani.

Fotó: Youtube / Éva Presszó

A több hónapos kényszerszünet ideje alatt többször is meglepte rajongóit az Éva Presszó zenekar, így kárpótolva őket az elmaradt találkozók és koncertek miatt. Április eleján elsők között jelentkeztek saját karanténdalukkal, a Játszik című nótával, amelynek mondanivalója a koronavírus okozta új élethelyzetre reflektál, a hozzá készült klipben pedig az együttes tagjai zenélnek otthonukból. Majd húsvétkor ismét új szerzeménnyel kedveskedtek a hallgatóságnak, hiszen ekkor látta meg a napvilágot a Partyállat című daluk.

A zenekar – amely egy esztendővel ezelőtt két alapember távozásával jelentős változásokon esett át – a napokban elővett egy régi kedvencet, amit pazar hangzással öltöztetett friss köntösbe. A Vitorláshajó című számhoz kisfilmet is készítettek, amit már több mint ötszázan megtekintettek a legnagyobb videómegosztó portálon. A videóhoz fűzött " target="_blank" rel="noopener noreferrer">megjegyzésükben a zenekar tagjai ígéretet tettek, miszerint hamarosan újra jelentkeznek majd ehhez hasonló tartalmakkal.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában