interjú

2020.04.25. 19:54

Debrecenben mi vagyunk „a romkocsma”!

Több száz koncert, olyan sztárfellépőkkel a színpadon, mint a Guns N’ Roses gitárosa.

Fotó: Fotó: Matey István

Idén nyolc éve, hogy megnyitotta kapuit a Roncsbár. A közönségkedvenc szórakozóhely mára igazi kultuszhellyé vált. A helyiek mellett más városokból is érkeznek ide látogatók, de a turisták és számos fellépő is favoritként tekint rá. A Roncs történetéről a két üzletvezetővel, Bernáth Csabával, a DVSC egykori labdarúgójával, illetve Fejes Tamással, a Tankcsapda dobosával beszélgetett a Napló.

Honnan jött az ötlet, hogy – a városban elsőként – egy ilyen helyet kreáljanak?

Bernáth Csaba: Nagyjából tíz évvel ezelőtt, Angliából indult útnak a romkocsmaőrület, amely elérte Magyarországot is. Budapest után mi szeretettünk volna lenni az elsők, akik ilyen helyet nyitnak. Tomival eleve baráti kapcsolat van közöttünk, így időben lépve közösen eldöntöttük, ha találunk egy megfelelő helyiséget, belevágunk a nulláról, itt Debrecenben. Fél évünkbe tellett, mire meg tudtunk nyitni az átalakítások miatt. Ehhez szükségünk volt persze egy nagyon jó csapatra is, akik azóta is mögöttünk állnak. 2012. április 13-án aztán egy Magna Cum Laude-koncerttel kezdtünk, ahová már elővételben elfogytak a jegyek, majd zsúfolásig megtelt a hely. És onnantól nem volt megállás! Azóta nyolc év telt el, de még mindig újak, frissek tudunk lenni, talán ezért is maradhattunk sikeresek.

Fotó: Fotó: Matey István

Önök szerint mitől olyan különleges ez a hely?

Bernáth Csaba: Mindketten azt valljuk, a változatosság a kulcsa mindennek. A dekoráció, az ötletek mind-mind ad hoc jelleggel jönnek. Volt, hogy Szabolcs megyében megszűnt egy iskola, és kiárusítást tartottak, így vettünk negyven széket egyik pillanatról a másikra. Ez a hely ugyanis mindent elbír. A mai napig sokan az utcáról jönnek be azzal a szándékkal, hogy szeretnének hozzájárulni a berendezéshez, és hoznak valami érdekes, izgalmas kelléket. De mondhatnám az ikonikus 491-es villamost is, melyből szintén megszereztünk egy levágott darabot. Kilenc óra volt a bejárattól elgörgetni a szórakozóhely túloldalára, de mindenképpen megérte. Vagy akár említhetném az ajándékba kapott repülőt a plafonon, a motorbiciklit, esetleg a közönségkedvenc Tv Maci-sírkövet. Ezek mind a hozzájáruló, kreatív elmék agyszüleményei.

Fejes Tamás: Abból főzünk, ami van. Az első dekorálásban részt vett a feleségem, most pedig már többnyire az üzletvezetők csinálják. Nincs semmi konkrétum, ennek ez a lényege. Amit az élet hoz, azzal dolgozunk. A lényeg, hogy folyamatosan megújuljunk.

„Sokan ott hibáznak, hogy nyitnak egy helyet, beindul, működik, és onnantól fogva úgy hagyják, mondván minek változtassanak a befutott dolgokon?”

– Na ezért bukik meg az ő bizniszük, amíg mi folyamatosan, hétről hétre új dolgokat találunk ki a csapattal, kísérletezünk. Nyilván mindennek van egy kifutási ideje, így haladni kell a változásokkal, de egy biztos: Debrecenben mi vagyunk „a romkocsma”.

Fotó: Fotó: Matey István

Tartalmilag miben más a Roncsbár a többi szórakozóhelyhez képest?

Fejes Tamás: Én a Tankcsapdával bejártam a világot, és volt szerencsém megfigyelni, külföldön milyen szubkultúrája van az undergroundnak, illetve a különböző szórakozási formáknak. Debrecenben sok esetben azt éreztem, hogy a kivagyiság vezérelte az üzemeltetőket, az emberek nem tudtak egy nyugodt helyen, felszabadultan szórakozni, ahol – biztonságos, normális keretek között – szinte minden belefér. Mi viszont szembementünk a trendekkel: ha hozzánk betér valaki, nem szorong, hogy pózolnia kell, eljöhet úgy beszélgetni a barátokkal, vagy egy koncertre tombolni, mintha csak a kertjében szórakozna. Ráadásul a kezdetektől nagy hangsúlyt fektettünk arra, hogy a miénk ne csak kocsma legyen, hanem élő zenével működő klub is. Profi hangtechnikát szereltünk be, amivel rengeteg fellépőt és zenekedvelőt idevonzunk, sőt már jöttek megkeresések, hogy a Roncsbárból az ország más városaiban is – franchise-jelleggel – brandet építenének.

„Ennek a helynek lelke van, ad egy feelinget, egy életérzést az itt eltöltött idő, és nekünk ez a legfontosabb.”

– A rendezvényeket tekintve a Tivornya és a Szabadtéri Disco elnevezésű kezdeményezéseink szinte minden korcsoportot idevonzanak. Akusztikus koncertek, illetve retró fellépők is lehetőséget kapnak. Szintén jó példája a minket jellemző színességnek, változatosságnak, hogy műfajtól függetlenül fellépett már nálunk metálzenekartól könnyűzenei együttesekig mindenki.

Van kedvenc élményük, legjobb pillanatuk az eddig eltelt időszakból?

Fejes Tamás: A legnagyobb siker számomra az volt, amikor 2014-ben a Guns N’ Roses basszusgitárosa nálunk koncertezett a Walking Papersszel. Az, hogy egy ekkora városban, egy ilyen romkocsmában fellépjen Duff McKagan, igazi erkölcsi diadal. Arra buzdíthat mindenkit, hogy kellő szervezéssel és odafigyeléssel a legnagyobb dolgok is elérhetőek. De említhetnék még megannyi nagy sikerű rendezvényt.

Bernáth Csaba: Nekem a legnagyobb sikert nem is igazán egy konkrét koncert jelenti. Inkább az, hogy a jelenlegi helyzetben is – nyolc év elteltével – özönlenek az üzenetek, hogy mikor nyitunk már ki, és mikor lesznek újra rendezvényeink. Remek kis törzsvendégkört sikerült kialakítanunk, aminek nagyon örülök. Havi rendszerességgel jönnek turistacsoportok, de forgatott már nálunk egy francia tévécsatorna is, szerepeltünk magazinokban és a CNN Travelen is. Számtalan esküvői fotózás, sőt klipforgatás is történt már itt. Ha utánaszámolok, csak koncertekből a nyolc év alatt 710 darab volt!

Fotó: Fotó: Matey István

A koronavírus lecsengését követően, vannak még távlatok a bár jövőjét illetően?

Fejes Tamás: Ha kapnánk engedélyt, akár a kétszeresére is növelhetnénk a hely befogadóképességét, mert nagy rá a kereslet. A Roncsnak szerencsére nemcsak múltja, de jelene és jövője is van. Átvinni máshová persze már biztosan nem vinnénk, ez helyileg itt – ahol most létezik – működik jól. Sokaknak nem tetszik, de azt gondolom, hogy Magyarország második legnagyobb városában nyolc éve sikeresnek lenni nem lehet véletlen! Biztos akad, akinek szúrja a szemét, de mi rengeteg időt és energiát fordítunk arra, hogy működőképesek maradjunk, és bárki előtt ott van az esély, hogy ezt utánunk csinálja! Aki pedig csak kullog a változások után, az mindig vesztes marad!

„Egy városnak muszáj, hogy színes, szórakoztató éjszakai helyei legyenek, ahol biztonságban jól érezhetik magukat az emberek.”

– Ha itt is játszik egy nagyobb zenekar, ha nálunk is megkapja a vevő azt a nívós, magas színvonalat, amit más országokban láthat, akkor nem költözik el innen. Nemcsak idevonzani, de itt tartani is szeretnénk a vendégeinket.

Bernáth Csaba: Van egy repterünk sok állomással, van egy fejlődő gazdaságunk és egy egyetemünk külföldi hallgatókkal. Ez a változatos, felélénkült környezet igényli a színes vendéglátást. A biztonságtechnikától a kiszolgáló személyzetig a lehető legjobb minőséget igyekszünk elérni, a zöld jövő érdekében pedig környezettudatos újításokat vezetünk be. Egyszóval készülünk a folytatásra, és maradunk a megszokott, izgalmas Roncsbár.

Péter Szabolcs

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában