helyi kultúra

2020.01.27. 09:18

Művészvendégek jártak a hajdúdorogi időseknél

Operettslágerek is felcsendültek az őszidős évnyitón.

Fotó: Miska Andrea

Fotó: Miska Andrea

Vidám hangulatban telt az Őszidő Kulturális Egyesület évnyitó rendezvénye, melyet a hagyományokhoz híven a Mozi különtermében tartottak a hétvégén.

A nyugdíjas klub tagjait és meghívott vendégeit Pogácsás Antalné elnökasszony köszöntőszavai fogadták a késő délutáni összejövetelen. Ilike néni az elmúlt esztendő eseményeinek felidézésére ezúttal Szilágyi Jánosné elnökhelyettest kérte fel, aki a számos elismeréssel büszkélkedő klub fellépéseit elevenítette fel beszámolójában. Az egybegyűlteket méltató szavakkal üdvözölte Horváth Zoltán polgármester is, aki beszédében elmondta, hogy a hagyományaink megélése és örökítése kiemelten fontos, ezért örömmel tett eleget a szíves meghívásnak.

Ismert slágerek, dallamok

A rendezvényt megtisztelte jelenlétével Molnár Ferencné, a Hajdú-Bihari Nyugdíjas Szervezetek Szövetségének elnökasszonya is, aki szavaiban tiszteletét fejezte ki az egyesület hagyományőrző tevékenységéért.

Ahogy azt már a lelkes társaság tagjai megszokhatták, Mislovics Andrea, az egyesület koordinátora gondoskodott arról, hogy ismét felhőtlen hangulatban teljen az este. Mercs Angéla debreceni színésznő és kollégái örömmel álltak műsorszámaikkal a nyugdíjasok elé. Előadásukban az ünneplők a Lili bárónőből és a Csárdáskirálynőből hallhattak operett részleteket, illetve a nagysikerű Hegedűs a háztetőn című musical egy-egy betétdala is felcsendült. A zenés produkciók mellett ismert magyar szerzők verseivel, valamint hajdúsági, mezőségi és kalotaszegi néptáncokkal kedveskedtek a művészek.

A vastapssal jutalmazott ajándékműsort követően a felszolgált vacsorát Dalanics Zoltán parókus atya áldotta meg. Az ízletes étkek és a finom házi sütemények mellé természetesen a jó zene is társult. A kiváló hangulatért felelős zenekar hajnalig húzta a talpalávalót az örökifjú ének- és táncegyüttes tagjainak, akik maguk is mikrofont ragadtak.

Miska Andrea

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában