romabál

2019.09.18. 15:35

Sztárvendég, táncverseny, tombola és jó hangulat volt a mulatságon

Szeptember 14-én Horváth Attila, a helyi roma nemzetiségi önkormányzat elnökének szervezésében romabált rendeztek Nyíracsádon, melynek a helyi művelődési ház adott otthont.

Fotó: Kedves Zilahi Enikő

A rendezvényen részt vett Farkas László a FIROSZ (Fiatal Romák Országos Szövetsége) alapító elnöke, valamint a nyíracsádi származású Menyhért Attila, a párt idei megyei képviselőjelöltje is. Farkas László lapunknak elmondta, hogy nagyon fontosnak tart minden hasonló összejövetelt.

Fotó: Kedves Zilahi Enikő

– A cigányságnak szüksége van arra, hogy életben tartsa és visszatanítsa azt az autentikus kultúrát, amit már sokan nem ismernek. Nagyon fontosnak tartom továbbá a folyamatos felzárkózás és integrálódás mellett a romák hatékony oktatását, képzését, mert a mai világban enélkül senki nem tud előre haladni. A cél pedig az, hogy a romák közül is minél többen találják meg a helyüket a munka világában – fogalmazott az elnök.

Fotó: Kedves Zilahi Enikő

A mintegy százötven fős bálon Horváth Attila köszöntötte a vendégeket, majd a toros káposztás vacsora után jöhetett a mulatság, amit a sztárvendégek, Sós Fecó és Hencsy fellépése még inkább fokozott. Tombola, táncverseny és hajnalig tartó mulatság zárta a romabált Nyíracsádon.

Kedves Zilahi Enikő

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában