Rengeteget köszönhetünk a Hajdúság kutatójának

Dr. Nyakas Miklós nélkül talán nem tudnánk olyan részletesen, mi volt az 1848–49-es forradalom és szabadságharcban a Hajdúságnak és Sillye Gábor kormánybiztosnak a szerepe; de ha visszamegyünk az időben, azt is általa tudhatjuk, hogy a hajdúvárosok számára 1790-ben soha nem látott esély mutatkozott arra, hogy a régóta áhított országgyűlési képviseleti jogot elnyerjék, amelyet már 1690 körül, a Hajdúkerület megalakulásakor célul tűztek ki. Akkor példa nélkül álló módon a magyar köznemesség is hajlamosnak mutatkozott a hajdúvárosok igényeit támogatni, amely kettő elegendőnek is bizonyult a rendi országgyűléseken való részvételre. A hajdúvárosok ezután rendszeresen részt vettek a magyar országgyűléseken (Nyakas Miklós: A hajdúvárosok érvrendszere 1790-ben, az országgyűlési képviseleti jog elnyerésekor).

„Magányos mohikán” ő a hajdúkutatásban – fogalmazott humorral Hajdúböszörmény díszpolgára, a Hajdúnánás Városáért kitüntető díj tulajdonosa.

Nemesi címmel

2007-es nyugdíjba vonulása óta is aktívan kutat dr. Nyakas Miklós, és a tanulmányai jelennek meg sorban, no meg egyet-egyet újra elővesznek. A Hajdúság történetével, eredetével – kiemelten a Hajdúkerülettel – széleskörűen foglalkozó történész, a Hajdúsági Múzeum nyugalmazott igazgatója szeptemberben lesz 77 éves. Felkerestük, hogy megkérdezzük, min dolgozik éppen, van-e még a Hajdúságban olyan téma, amivel foglalkozni kellene.

A Rubicon történelmi folyóirat tematikus számába írt tanulmányát nézegetjük a több ezer kötetes dolgozószobában, ahová visszavonul egy-egy forró nyári napon, s ha dolgozik. Hamar megtelik a kis asztal a frissebb írásokkal, különféle magazinbeli megjelenésekkel, amiket elém hoz. Családtörténeti munkája jelenik meg a Nyakas családról, amely „kutyabőrrel”, armálissal rendelkezik, s 1610 óta hajdúnánási gyökerekkel.

– Egyháztörténettel is foglalkozom a reformáció kapcsán, 400 év református lelkészeit igyekeztem összeszedni Hajdúböszörményben. A tanulmány kész, lexikonszerű, rövid életrajzzal, működésük értékelésével mutatja be lelkészeinket – mutatja a kéziratot a történész, aki csaknem egy évtizedig presbiterként is tevékenykedett. Mint mondja, ez is hiánypótló munka, hiszen hitélet csak akkor működik, ha beágyazódik az egyháztörténeti múltba.

– A közelmúltban sikerült azonosítani Böszörmény első református lelkipásztorát, aki 1569-ben a dézsmásnak adott elismervényt arról, hogy a dézsma nyolcadrészét átvette. Tatár Istvánnak hívták, tehát nem Csatár, ahogyan az eddigi történeti irodalom tudta. E névváltozás esetében megállapíthatjuk, hogy közönséges sajtóhibáról van szó, amely a történelemtudományt már többször megtréfálta. A név azonosítása azért is volt fontos, mert személyének érdekességére így fény derülhetett: erős a gyanú, hogy Debrecenből kerülhetett Böszörménybe. Ő lenne az, aki a Szent Miklós-kápolna kegytárgyait átadta Debrecen város bírájának – mesélte.

Tanított, majd kutatott

Az immár ötunokás nagyapa jelenleg feleségével várja a legkisebb – iskolás – unokák megérkezését Pestről, ugyanis lányaik ott élnek. Ezzel az örömteli eseménnyel idéztük fel az egykori tanulóéveket.

– A Fazekas Mihály Gimnáziumban érettségiztem 1961-ben; az ország legjobb gimnáziuma volt, szerintem most is az – kezdte. – Majd magyar–történelem szakra jelentkeztem a Kossuth Lajos Tudományegyetemre, s bár értelmiségi családból származtam, ami akkoriban nem jó ajánlólevél volt, azonnal felvettek. 1966-ban végeztem, utána Sárospatakon tanítottam pár évig, 1968-ban nősültem, majd Debrecenben nevelőtanár voltam a látássérültek intézetében. Nagyon ragaszkodó, aranyos, jóravaló gyerekeket tanítottam, megszerettem őket, máig hívnak, érdeklődnek hogylétemről. Onnan kerültem 1970-től Hajdúböszörménybe Bencsik János mellé a Hajdúsági Múzeum történész–muzeológusaként. Bölcsészdoktori címem 1974-ben védtem meg középkori magyar történelemből. 1976-tól nyugdíjazásomig pedig az intézmény igazgatójaként dolgoztam. Igazán szerettem tanítani, de tisztában voltam vele, hogy egy történelemtanár nem tud olyan mélységben foglalkozni a kutatással, mint amennyire én terveztem: a családra való tekintettel is (400 évig nánási hajdúk voltunk) nagyon komolyan vettem a saját magam által kitűzött feladatot – fogalmazott.

A történethez szorosan tartozik a család kálváriája, apja oda ment, ahova helyezték, hiszen a rendszer ellenségei voltak a régi nemesek.

– Gyulán születtünk a nővéremmel, majd Nagyváradon éltünk, s amikor onnan jönnünk kellett, mindenünk odaveszett: vagyonunk, villánk, polgári lakásunk, földünk. Nánásra jöhettünk, ott húzta meg magát a család igazgató-tanító nagyapámnál. Utána költöztünk Debrecenbe állást keríteni. Apám pénzügyi szakember volt, örök félelemmel ugyan, de átélte a Rákosi-korszakot, a városházán dolgozott. Megtűrték a tudása miatt.

A múzeumi évek

A Hajdúsági Múzeumnak meg kellett adni a tudományos rangját, miután a múzeumok megyésítése kiemelte a gyűjteményt vidéki elszigeteltségéből. Kutatási területe kiválasztásakor rövid idő alatt áttekintette, hogy a Hajdúságról komoly tanulmányok a klasszikus korszakon kívül nem voltak. A Hajdúkerületről pedig végképp nem. Azt vállalta föl, de a múzeumnak eredendő kötelessége is volt ilyen irányban kutatni. Mérsékelt számú nyomtatott forrás – az is inkább periferiálisan érintve a témát – foglalkozott a Hajdúsággal (például Győrfi István, Szabó István kutatásai), valamint levéltári források. Magáról az épületről sem tudtak sokat, két építési szakaszt emlegettek, pedig három van. Az épület történetét is ő „tette helyre”. A Hajdúkerületet mint történeti egységet ő hozta be a köztudatba. A megyei közgyűlés tagjaként is segített meghatározó „történeti” döntésekben.

– A megyei közgyűlés képviselője voltam, amikor arról döntöttünk, mikor legyen a megye napja. Többen a megyerendezést, Magyarország közigazgatási területi beosztásának átfogó átalakítását tekintették mérvadónak (1876. 33. tcikk). Volt viszont ennek a megyének egy jogelődje, a Hajdúkerület, amelynek törvényhatósági székhelye Hajdúböszörmény volt. Ez az első átfogó megyei statútum, amely 1698. november 22-ével létrehozza a Hajdúkerületet – emlékeztetett dr. Nyakas Miklós.

A történész integratív embernek aposztrofálja magát, mindenre igyekszik felfigyelni, ami szeretett szakjaihoz, szakmájához közel áll. A magyar irodalmat nagyon szereti, művészeti érdeklődése is számottevő, a nemzet sorsa kiváltképp érdekli. A könyvtára – mint említettük – több ezer kötetes, de mint mondja, soha nem volt „lelki ereje” szerbe-számba venni, a különféle sorozatokat, lexikonokat, kézikönyveket – a szépirodalmi könyvek így is kiszorultak egy másik helyiségbe.

– Én minden értelmes dolgot friss szellemmel használtam.

„Az internetes világ egy csoda, engem nagyon érdekelt, vonzott, hogy elsajátítsam, réges-régen számítógépen írom a könyveimet. Sokszor hamarabb megtalálom interneten a keresett irodalmat, mint itt a polcon.”

Az ismerkedés úgy indult, hogy a lányom kanadai korszaka idején a vele való kapcsolattartás alapvető szemponttá vált nekem, rögtön fölfogtam, hogy mérhetetlenül más, mint borítékos levelezést folytatni. Olyan lehetőségek nyílnak meg az ember előtt tudományosan is, amik hagyományosan nem. Be tudok menni a világ könyvtáraiba, s tíz perc alatt meg tudom nézni, amit keresek. Továbbá ehhez a tudományos kutatáshoz két nyelv kell, a latin és a német. A középkori magyarság hivatali nyelve a latin volt, ehhez az osztrák császárok alatt is ragaszkodtak. II. József bár egyszer-kétszer erőltette, de majd csak a magyar reformkor nagy érdeme lett, hogy szép lassan a latint lebontotta, és a magyart tette helyette – osztotta meg a Naplóval a történész, aki minden túlzás nélkül az egyetlen az országban, aki olyan szinten érti és szereti a Hajdúságot, hogy nála a hivatás és az elhivatottság szerves egységben van. Közelgő 77. születésnapjára a legjobbakat kívánjuk!

Barak Beáta

Publikációk dr. Nyakas Miklóstól

Néhány ismert mű a teljesség igénye nélkül

Szerkesztette továbbá