Sajtófotó-kiállítás

2019.07.11. 08:32

Újra megnézhetjük a legszebb sajtófotókat

A hagyományoknak megfelelően Budapest után először Debrecenben látható a Magyar Sajtófotó-kiállítás, amelyet immár 37. alkalommal hirdettek meg. A tárlat, amelyen az előző év eseményeiről, történéseiről készült fotókat mutatják be, augusztus 6-ig látható a Kölcsey Központban.

Fotó: Molnár Péter

Visszaidézzük az elmúlt esztendő legfontosabb történéseit, eseményeit, jelenségeit a fotográfusok kameráján keresztül, ebben segít a 37. Magyar Sajtófotó-kiállítás, amelyre 276 pályázó 2461 pályaművet küldött, így összesen 6305 fotóból válogathatta ki a díjazott fotósorozatokat a hazai és nemzetközi zsűri – fogalmazott Szigeti Tamás, a MÚOSZ Fotóriporteri Szakosztályának titkára, a kiállítás rendezője a Kölcsey Központban szerdán.

 

A pályázat hagyományos kategóriái mellett van egy népszerű kategória, amelybe a világszerte elismert és sikeres magyar természetfotósok küldik be sokszor bravúros felvételeiket.

– Ezek a képek eddig nem kerültek versenybe a fődíj megszerzéséért. Ebben az évben azonban ez megváltozott, és az is, hogy a természetfotó kategóriában megjelent a lokalitás mellett a globalitás. Több olyan felvétel érkezett, amely a környezeti jelenségeket, elsősorban a felmelegedést és a környezetszennyezést mutatja be. A pályázat történetében először olyan fotósorozat nyerte a nagydíjat, amely tágabb környezetünk, az egész Föld egy igen fontos jelenségét ábrázolja. A „Természet és tudomány” kategória bravúros fotóit is megelőzte egy olyan kép, amely a környezetszennyezésre, a Föld állatvilágát fenyegető veszélyekre hívja fel a figyelmet. Radisics Milán képsorozata esztétikus formában mutatja meg, hogyan formálja a víz a Földet.

A témákat illetően például a #metoo mozgalom is szerepel, amely azokat a nőket képviseli, akik a szexuális zaklatásukról immár világméretű vitát indítottak.

BB

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában