Összeültek

2019.06.04. 07:45

Történészkonferencia volt Hajdúnánáson

A huszadik század első feléről hallhattak az érdeklődők.

Emigráció, ellenállás, rendszerváltás címmel tartottak történészkonferenciát Hajdúnánáson, az önkormányzat dísztermében pénteken. A neves előadókat felvonultató, rendszerint egy-egy történelmi korszak köré szerveződő rendezvényre már nyolcadik alkalommal került sor. Az idei konferenciát a város alpolgármestere, dr. Csiszár Imre nyitotta meg, s történészként maga is elő­adást tartott.

Dr. Bartha Elek, a Debreceni Egyetem oktatási rektorhelyettese megnyitójában kiemelte a városnak a Debreceni Egyetemmel fennálló kapcsolatát, mely a tudományok szinte minden területén működik, s mindkét fél számára hasznos elméletben és gyakorlatban is, kiemelten az oktatás területén.

A XX. század elejének történelmi eseményei, kormányok és ellenkormányok, nemzetgyűlési választások mellett a 2. magyar hadsereg frontra küldését eredményező tárgyalásokról hallhattak 15 perces előadásokat a résztvevők kilenc történésztől. A hatalmi és politizálási alternatívák köré csoportosított előadások végén Barta Róbert, a Debreceni Egyetem docense irányította a témák körüli vitákat és hozzászólásokat.

A történelmi eszmecserék szüneteiben a résztvevők kézbe vehették a tavalyi év képekkel illusztrált konferencia anyagát, Volt egyszer egy Monarchia címmel.

Fekete Andrea

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában