Brutális áremelkedésektől volt hangos Debrecen 40 éve

Kísérteties a hasonlóság az elmúlt időszakkal, folyamatos volt a drágulás 1984-ben.

Hajnal László

Népszerű volt a Centrum Áruház a Piac utcán

Forrás: Fortepan / Szalay Zoltán

Paprikás volt a hangulat a folyamatos áremelkedések miatt a cívisvárosban 40 évvel ezelőtt. Ez derül ki a Napló korabeli cikkeiből és egy debreceni ügynök 1984-es jelentéséből, amit az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára tett közzé január végén.

Ismerősöm friss tapasztalatai szerint az áremelések, különösen a húsféléknél nagy morgást váltott ki a lakosság körében. Érthető, hogy a nagyobb családnak, a nyugdíjasok, a kiskeresetűek elkeseredve beszélnek arról, hogy már se vége, se hossza az áremeléseknek. Mert nem csak a húsról van szó. Már ki sem írják az élelmiszerboltokban az árváltozás okát, hanem csak ceruzával átfirkálják a régi árat, vagy egyenesen a pénztárnál derül ki a fizetéskor, hogy a régi már már nem érvényes – áll a Tóthfalusi fedőnevű, a Belügyminisztérium Hajdú-Bihar megyei Rendőrfőkapitányság III/III. osztálya által foglalkoztatott titkos megbízott jelentésében 1984 januárjában.

Az ügynök azt írja, sok helyen ellenőrizhetetlenné váltak az árak, s erre különösen érzékeny a lakosság, mert mindennapi szükségleteknél a sok kis emelés is érzékenyen érinti. Hozzáteszi, a kormányzatnak kötelezni kellene a boltokat, hogy jól látható helyre – akár kézírással is – függesszék ki minden esetben, hogy milyen cikkeknek ment feljebb az ára, mennyi volt és mennyi lett.

Annyit emeltek, amennyit nem szégyelltek

A kormányzat sorozatos áremelése erkölcsi jogot ad mindenkinek, aki elad vagy szolgáltatást végez, hogy ő is emeljen, de ezek a magán-emelések ellenőrizetlenek és teljesen anarchikusak, ez a helyzet még inkább azt a benyomást kelti a lakosság tömegeiben, hogy a maszekoknak (a mai egyéni vállalkozók) eljött a szabadrablás ideje, mindenki a bérből és fizetésből élőkön akar meggazdagodni

– emeli ki Tóthfalusi.

Az ügynök szerint általában is növekedett a társadalmi feszültség amiatt, hogy a maszekok, kereskedők, butikosok, gebinesek, iparosok mérhetetlen pénzeket keresnek, és ehhez képest aránytalanul keveset adóznak, mert eltitkolják.

A húsárak emelésénél egyesek azért háborognak, mert gyűléseken hallották illetékesek szájából, hogy annyi a baromfi Magyarországon, hogy minden hűtőraktár tele van, a feldolgozó üzemek leálltak, a csirketermelést vissza kellett fogni, és mégis drágul a baromfihús is, ahelyett, hogy olcsóbb lenne, ha már olyan nagy eladatlan készletek vannak belőle. Hasonló a helyzet a disznóhússal is: világviszonylatban Magyarország hústermelésben előkelő helyen áll, ennek ellenére a disznóhús árát is emelik.

A legnagyobb merítés a korszakból, hogy összegzésében az ügynök megjegyzi: végeredményben alaposabb indokolás, szélesebb körű és mélységű tájékoztatást kellett volna a húsáruk emelése előtt, hogy a lakosság, amely megszokta már a közgazdasági gondolkodást, teljes mélységében értse az okokat, s így könnyebben viseli el a terheket.

Elkezdett bespájzolni a lakosság

A Hajdú-bihari Napló az 1984. június 13-ai számában arról ír, hogy az áruházak polcai dugig vannak kelmékkel és élelmiszerrel, csak épp az nincs, amire szükség lenne. Az újságíró megjegyzi, a népi ellenőrök elemzésük során rávilágítottak, az áremelkedések miatt megváltoztak a fogyasztói szokások, és mindenki igyekezett az olcsóbb termékeket beszerezni.

A szerző arra is panaszkodik, hogy – míg az emberek felvásárolják azt a terméket, aminek felfelé megy az ára – a drágulás azonban ismét csak a szegényeket sújtja, akik nem tudnak tartalékolni.

Drágult a kenyér, a hús, a szék, az útiköltség, a gyufa, a mosószerek, a ruhatisztítást végző Patyolat. Rendszeresen jelentek meg az írások a napilap hasábjain, melyekben az alapanyagok, az energiahordozók és a fuvardíjak drágulására hivatkoznak az iparosok. A forgalmiadó-változtatás miatt pedig 1984 júliusától gyakorlatilag még több árucikk ára emelkedett.

Kísérteties párhuzam a mai helyzettel

A probléma gyökerére egy 1985-ös Napló-cikk írója mutat rá, amely napjaink folyamataira is tökéletes magyarázat. Mint írja, „a világgazdaság és világpiac minden eddiginél szorosabb és érzékenyebb kölcsönös függőséget hozott létre az országok között. Ez egyik oldalon feltárta azt a lehetőséget, hogy jóval nagyobb mértékben vehessünk részt a világi gazdaság árucseréjében, és ezzel kitágítsuk a gazdasági és műszaki fejlődés lehetőségeit. A másik oldalon azonban mi és a hozzánk hasonló nagyságrendű, sőt a mienknél jóval nagyobb országok sebezhetőbbekké váltak a világgazdaság működésétől. Ez a gazdaság azonban egyre súlyosabb rendellenességeket mutat.”

A Napló egyik akkori munkatársa egy másik, szintén mindennapos problémát is felvetett. Szerinte nemcsak az áremelkedéseknek köszönhető, hogy csökkent a dolgozók reálbére, hanem a kereskedelemben dolgozók trükközésének is. Rendszeres volt, hogy a pincér többet számolt, az eladó pedig többet számolt a mérlegen, mint ami valójában a zacskóba került. Ezt dekagrammos hazajátszásnak nevezte.

A drágulás végül a hírvivőt, a Naplót is elérte, a lap ugyanennek az évnek a végén hasábjain bejelentette az előfizetői ár emelkedését.