2023.12.31. 13:14
Palánki Ferenc a családi közösség fontosságát hangsúlyozta a Szent Család-templom búcsúján
Palánki Ferenc püspökkel ünnepelték a Szent Család-templom búcsúját
Forrás: Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye
Nyolc év után újra római katolikus szentmisére érkeztek a hívek, családok Debrecen józsai városrészének Szent Család-templomába – olvasható a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye honlapján. Mint írják, a karácsonyt követő vasárnapon tartandó Szent Család ünnep előestéjén, december 30-án ünnepelték a templom búcsúját, ahol szentmisét celebrált Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyéspüspök. Az ünnepi alkalomra mintegy 100-an érkezettek közül sokan a Szent Család-templomban járultak a szentségekhez: itt volt az esküvőjük, a keresztelőjük, az elsőáldozásuk vagy éppen itt bérmálkoztak.
Palánki Ferenc a szentmise homíliájában a Szent Család példája nyomán a család és a házastársak közösségéről beszélt, melyben a feleknek az a hivatása, hogy elvezessék a másikat Istenhez, hogy Isten szeretetével szeressék egymást és a rájuk bízott gyermekeket, akik magukban hordozzák a család legfontosabb feladatát, az élet továbbadását – írják.
Józsa római katolikus egyházközsége 2010-re jócskán kinőtte a mintegy 70-80 fő befogadására alkalmas, 130 évvel ezelőtt, 1894-ben felszentelt templomát. Az egyházmegye egy tágas, korszerű templomot építtetett a Gát utcában, ahol a Szent György tiszteletére felszentelt templom 2015 novembere óta a közösség liturgiáinak kizárólagos helyszíne – áll a beszámolóban.
A Szent Család-templomban a tervek szerint 2024 nagyböjti időszakával kezdődően a szombati napokon mutatnak be előesti szentmiséket, így a jövőben a városrész mindkét római katolikus templomában tartanak majd liturgiákat.