Véradás

2023.12.06. 10:34

Debrecenben is szervez véradást a MÁV – mutatjuk, mikor és hol!

Haon.hu

Forrás: Illusztráció / Shutterstock

17. alkalommal szervezi meg a MÁV-VOLÁN-csoport Országos Véradó Nap programot a Vasutas Országos Közművelődési és Szabadidő Egyesülettel (VOKE), a Magyar Vöröskereszttel és az Országos Vérellátó Szolgálattal együttműködve – tudatta a közlésében a MÁV.

December 8-án országosan 14 helyszínen (Békéscsaba, Budapest, Debrecen, Dombóvár, Hatvan, Kaposvár, Miskolc, Nagykanizsa, Nyíregyháza, Pécs, Szeged, Székesfehérvár, Szolnok, Szombathely) várják a véradás egészségügyi feltételeinek megfelelő munkatársakat a vállalatcsoport részéről, valamint természetesen utasokat és civil lakosokat, akik hozzájárulhatnak az ünnepek alatti kiegyensúlyozott és folyamatos vérellátáshoz.

Az esemény szervezői a szeretet ünnepének közeledtével az önzetlen segítségnyújtás fontosságára, az utasok és a közösségi közlekedésért dolgozók összefogásának jelentőségére szeretnék felhívni a figyelmet.

Aki szeretne vért adni, a helyszínre vigye magával személyi igazolványát, TAJ-kártyáját és lakcímigazolványát. Az Országos Vérellátó Szolgálat mindent megtesz annak érdekében, hogy a véradóeseményeken biztonságos környezetet biztosítson mind a véradók, mind munkatársai számára, de a szervezők szeretnék külön felhívni a figyelmet arra, hogy csak az menjen vért adni, aki teljesen egészségesnek érzi magát!

Forrás: MÁV Zrt.

A véradás időpontjai és helyszínei:

1. Békéscsaba

VOKE Békéscsabai Vasutas Művelődési Háza
(5600 Békéscsaba, Andrássy út 79-81.)

13.30 - 15.30

2. Budapest

Nyugati pályaudvar
10-es vágányvég melletti iroda

12.00-18.00

3. Debrecen

Nagyállomás, Kultúrváró

13.00 - 17.00

4. Dombóvár

Dombóvári Vasútállomás, Váróterem
7200 Dombóvár Kandó Kálmán utca 3.

9.00 - 13.00

5. Hatvan

VOKE Liszt Ferenc Művelődési Ház
(3000 Hatvan, Mészáros Lázár út 6-8.)

10.00 – 14.00

6. Kaposvár

Kaposvár Vasútállomás, Családbarát váróterem,
7400 Kaposvár, Baross G. u. 2.

13.00 - 15.30

7. Miskolc

Műszaki Klub
(3529 Miskolc, Kinizsi utca 21.)

10.00 - 13.00

8. Nagykanizsa

Nagykanizsai Vöröskereszt Véradó épülete
(8800 Nagykanizsa Sugár út 28.)

14.00 - 18.00

9. Nyíregyháza

Nyíregyháza, Vasútállomás Állomás tér 1.

9.30 - 12.00

10. Pécs

Pályavasúti Területi Igazgatóság Pécs
(7623 Pécs, Szabadság út 39. I. em.)

9.00 - 12.00

11. Szeged

Szeged Vasútállomás Felvételi épület 1083.sz. üzlethelyiség (volt resti)
(6725 Szeged Indóház tér 2.)

10.00 - 12.30

12. Székesfehérvár

Székesfehérvári Területi Vérellátó épülete
(8000 Székesfehérvár, Seregélyesi út 3.)

10.00-13.00

13. Szolnok

VOKE Csomóponti Művelődési Központ
(5000, Szolnok, Jubileum tér 1.)

10.00 - 12.30

14. Szombathely

MÁV Zrt. Területi Igazgatóság, I. emelet Ady terem
(Szombathely, Széll Kálmán u. 2.)

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában