Előadás

2023.12.13. 16:34

Bagdi Bella boldogságórái Nádudvaron

A nézőket annyira magával ragadta, hogy haza sem akartak menni.

Marján László

Boldogságórán

Forrás: Tőzsér Jánosné archívuma

A nádudvari Kövy Sándor általános iskolában tartott boldogságórát a Boldog Iskola Program „helyi helytartója”, Tőzsér Jánosné tanító a 3.d osztályában december 12-én, kedden délután, amit meglátogatott Bagdi Bella boldogság-pszichológus, mindfulness tanár. Este pedig a Nehézségből fejlődés, veszteségből nyereség című előadása keretében maga Bagdi Bella a személyes gyerekkori traumatizált élményeiből kiindulva bontogatta ki a lelki jóllét és a teljesebb élet megteremtésének aspektusait.

Forrás: Tőzsér Jánosné archívuma

Már a fogadtatása is egyedi volt, hiszen a terembe lépő vendégeket meleg kézfogással és egy-egy „Isten hozott!” köszöntéssel üdvözölte. Mint megtudtuk ezt az áldást hordozó kifejezést Szepes Máriától örökíti tovább, akinél két nappal halála előtt járt, s ezt kérte tőle a spirituális író.

A zene mindig is vonzotta és inspirálta Bagdi Bellát, így várható volt, hogy meg is énekelteti a közönséget, akik örömmel kapaszkodtak össze vele a zene hullámain. Olyannyira, hogy az előadás végén alig akartak hazamenni az Ady Endre Művelődési Központ és Városi Könyvtár színházterméből, annyira magával ragadta a publikumot az előadó sugárzó egyénisége.

Maczik Erika polgármester már az est elején is köszöntötte az előadót, de utána is szólásra emelkedett megerősítve, hogy a könnyedebb műfajú szórakozás mellet milyen fontos az efféle lelki töltekezés is. Továbbá saját tapasztalatból kiindulva hangsúlyozta, sok család történetében van jelen a kibeszéletlen egyéni, családi, nemzeti traumák okozta fájdalom, amelyek feloldásért egyénenként tudunk tenni.

Maczik Erika, Bagdi Bella és Kovácsné Molnár Ildikó
Forrás: Tőzsér Jánosné archívuma

A szervező, család és gyermekjóléti szolgálat vezetőjétől, Kovácsné Molnár Ildikótól megtudtuk: a rendezvény a „Társadalmi Együttműködést elősegítését szolgáló programok megvalósítása Nádudvaron” című projekt keretében valósult meg.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában