Fórum

2023.10.02. 19:01

Papp László: „Debrecen hidat képez a német-magyar egység között”

A német egység napja alkalmából ünnepi ülést és pódiumbeszélgetéseket tartottak hétfő délután a debreceni Kölcsey Központban.

Gubányi Patrik

Forrás: Kiss Annamarie

1990. október 3-án, a második világháborút követően hivatalosan is csatlakoztak a német keleti területek a nyugatiakhoz, így ezen a napon ünneplik A német egység napját. Hétfőn délután Együtt Európában címmel tartottak ünnepi ülést Debrecenben, a Kölcsey Központban, ahol Papp László polgármester köszöntőjében elmondta, hogy olyan ünnep a mai, ami itthon bár nem hivatalos, mégis egy kicsit a magunkénak is érezhetjük.

Papp László polgármester 
Forrás: Kiss Annamarie

A német újraegyesítés és a magyar rendszerváltás óta bebizonyosodott, hogy mind geopolitikai, mind pedig gazdasági érdekek is összekapcsolnak bennünket

– hangsúlyozta a város első embere, aki rámutatott:

– Ha van nemzet, amely ismeri azt az érzést, hogy határ választja el egymástól a családtagokat, az a magyar. A német-magyar sikersztori újabb fejezetet nyit, hiszen a cívisvárosban is megnyitja majd kapuit a BMW-gyár, mely az együttműködés és a barátság jegyében reméljük, hogy újabb sikeres oldalakkal bővül. Hozzátette: mivel közösen írtuk a történelmet, közös érdekünk a jövő építése is.

Maren Schoening, a Magyar-Német Ifjúságért Egyesület elnöke beszédében felidézte az Európát kettéosztó vasfüggöny lebontásának előzményeit, majd az újraegyesítés pillanatait.  

Maren Schoening, a Magyar-Német Ifjúságért Egyesület elnöke 
Forrás: Kiss Annamarie

A hétfői esemény zárásaként a Múlt és jövő című, illetve a Fahidi Éva Párbeszéd Programot bemutató pódiumbeszélgetést hallgathatták meg a résztvevők.

Folytatódnak a Német Kulturális Napok

Az érdeklődők október 3-án, kedden az Apolló moziban tekinthetik meg a Winnetou nyomában: A Manitu bocskora című filmet németül, magyar felirattal, október 6-án, pénteken 19 órától pedig Szederkényi Olga dokumentumfilmje, a Böll közlegény megmentése kerül a programpalettára. Utóbbi vetítése után közönségtalálkozó is lesz.

Október 4-7-ig, azaz szerdától szombatig német tematikus sétákat is szerveznek, de október 5-én Friedrich Dürrenmatt: Play Strindberg című német nyelvű előadását is megtekinthetik a helyiek a Kölcsey Központban, ahová október 6-án, szombaton jazzestre is várják a vendégeket.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában