Negyven éve életet ment földön és levegőben

A Debreceni Mentőállomás udvarán találkoztunk Helmeczi Józseffel. Ő az a mentőápoló, akinek idén júniusban, a debreceni Vármegyeházán megrendezett Mentők napján jubileumi, negyven éves szolgálatát méltatta az Országos Mentőszolgálat. Ami legalább ekkora elismerés lehetett számára, az a bajtársaktól kapott vastaps, mely egészen végigkísérte a teremben az oklevél átvételét. Látható volt, hogy egy olyan emberről van szó, akinek a szakma és a kollégái is megveregetik a vállát.

Helmeczi József szinte a kezdetektől eggyé vált a vármegyei mentős élettel. Beszélgetésünk elején, a mentőállomás épületébe érve elmondta, még emlékszik arra, amikor a Külsővásártér utcai létesítmény helyett egykor tüzép állt, mielőtt a mentőállomás 1972-ben átköltözött a Péterfia utcáról. Apja is a mentőknél szolgált, így már gyermekként otthonosan mozgott az akkor még korszerű épületben, és érdeklődve figyelte a hős mentők mindennapjait.

Az érettségi után tett egy kitérőt, Budapesten tanult repülőgép-szerelőnek, de végül úgy döntött, visszatér Debrecenbe. Már ismerősként fogadták, amikor 1982-ben magára öltötte az egyenruhát. A lehető leghamarabb elvégezte a különböző egészségügyi képzéseket, és mint mindenki, a ranglétra alján kezdte, az akkor még szállítókocsinak nevezett mentőautón. 

Amellett, hogy megismerte a vidéki emberek gondolkozását, komoly helyismeretre is szert tett, ami a mentős szakmában igencsak hasznos. Visszatérve Debrecenbe az oxiológiai ellátás ismereteibe ásta bele magát, hogy minél jobban segíthessen az életveszélyben lévő betegeken. Eleinte esetkocsin teljesített beugróként szolgálatot, majd igyekezetét látva lehetőséget kapott, hogy rohamkocsin is dolgozzon. Szolgált a korai Nysa mentőautón, majd része volt a Toyota korszaknak, a korai Mercedeseken is dolgozott. Számos szaktekintély mellett Hadházi Csaba professzortól tanulhatott, az anatómus korát meghaladó szakmai tudást adott át kollégáinak. Már akkoriban olyan módszereket alkalmazott – például a gyógyszerek testsúly szerinti adagolása –, melyek ma már előírásnak számítanak.

Mentális és fizikai erőre is szükség van

A rutinos mentős elmondta, az önkontroll mellett fizikálisan is bírniuk kell a terhelést. Legyen szó ugyanis rohamkocsiról, helikopterről, a mentők felszerelése úgy van összeállítva, hogy a náluk lévő 3-4 táskában hordott eszközökkel teljes ellátást tudjanak biztosítani kritikus állapotban lévő betegek esetében is. A fonendoszkópot és némi alapfelszerelést tartalmazó fekete bőrtáska már csak a mentőápoló emlékeiben él. Ma már a protokoll alapján bizonyos táskákat mindig magukkal visznek, így – ha komplett eszközállománnyal érkeznek – nem éri őket meglepetés a helyszínen.

Traumatikus emlékek

A rohamkocsin eltöltött évek alatt számos tragédiát, megrázó eseményt is átélt Helmeczi József. Elmondása szerint ezeket hosszú évek alatt az ember megtanulja feldolgozni. Ebben ma már rendelkezésre állnak az Országos Mentőszolgálat pszichológusai is, de a nyolcvanas-kilencvenes években még ilyen segítségre nem számíthattak a dolgozók, ezért akkoriban sokan nem tudtak megbirkózni egyedül a szolgálat közben látottakkal.

Ami a leginkább mély nyomot hagyott benne, az egy, a kétezres években, a hajdúnánási autópálya lehajtónál történt tragikus eset. Egy fiatal házaspár a fővárosból Hajdúszoboszló irányába tartott 5 és 8 éves gyermekükkel az autóban, amikor balesetet szenvedtek. Helmeczi József és csapata a mentőhelikopterrel gyorsaságuknál fogva elsőként értek ki a helyszínre, ezért rengeteg tennivalója akadt az egységnek. Aki lehamarabb érkezik, annak kell felmérni a súlyossági fokozatot, vagyis triázsolni kell a sérülteket. Akkor is, ha nincs segítség. A szóban forgó balesetnél a jármű felismerhetetlenségig roncsolódott, a benne utazók már nem voltak életben. 

Azt vallja, a kezdeti szakaszban kellenek a segítő kezek, szükség van akár 4-5 emberre is, akár a társzervezetek közreműködésére. Amikor a beteg állapotát stabilizálják, akkor már ketten is elegendőek. Helmeczi József szerint az értelmetlen halál az, ami a leginkább felkavaró: azok a közlekedési balesetek, amelyek elkerülhetőek lettek volna. Mégis, az ápolónak ezen tovább kell lépnie, hogy  végezni tudja a munkáját. Úgy véli, az esetekből tanulni kell, és minden alkalommal a korábbi tapasztalatokkal felvértezve újra és újra helytállni.

Jó mentős holtig tanul

Márpedig tanulnivaló mindig akad. Éppen ezért hisz abban, hogy egy mentősnek folyamatosan szükséges képeznie magát, követni kell a protokollelemek változását, és készen állni minden váratlan szituációra. Az életmentésben nincs újrapróbálkozás. 

Mentőápolónak lenni hatalmas felelősség, hiszen gyakran azonnal döntéseket kell hozni. A gyógyítás és a rehabilitálás nem a mentők dolga, arra megvannak a megfelelő osztályok. A mentőszolgálat fő profilja az életveszély elhárítása és az emberek megmentése, vallja Helmeczi József. Rámutatott, egyes országokkal ellentétben, ahol a sérültet beteszik a mentőautóba, és a kórházba rohannak vele, a magyar mentőszolgálat a beteg stabilizálását végzi el a helyszínen, és már így adja át az őt fogadó intézménynek.

A körülmények áldozatai

Terepen nem igazán adottak az intenzív osztályokra jellemző feltételek, de még sokszor az sem, hogy a beteg minden oldalról körbejárható legyen. Amikor bejutnak egy lakásba, gyakran bútorok akadályozzák őket, hogy hozzáférjenek a beteghez. De az is többször előfordult már, hogy állatokkal kell megküzdeniük. 

A felelősség mellett azonban a szakma egyfajta szabadsággal is jár, Helmeczi József a változatos mentős munkát nem cserélné el monoton állásra. Folyamatosan új helyzetekkel, helyszínekkel és emberekkel találkozni, ez tartja lendületben. Repülőgép-szerelőként talán nem tapasztalt volna ennyit. Mi pedig hálásak lehetünk ezernyi megmentett emberrel együtt, hogy az Országos Mentőszolgálatot választotta.

Hajnal László