Költségvetés

2023.02.18. 18:57

Elfogadták a hajdúdorogi költségvetés-tervezetet

A város egy régi-új alkotással is gazdagodni fog

Forrás: Horváth Zoltán Facebook-oldala

Csütörtökön tartották Hajdúdorog idei első képviselő-testületi ülését, melyen az évi költségvetés tervezetét vitatták meg – közölte Horváth Zoltán, a város polgármestere Facebook-oldalán.

Kiemelte, a tervezet elfogadását módosítás nélkül, egy személy kivételével nyolcan támogatták.

– Ahogy azt a közmeghallgatáson is elmondtam, vegyes kép rajzolódik ki a rendeletben szereplő számokból: az elszabadult árak hatására működési oldalról nem lesz könnyű a gazdálkodás, ezzel együtt a beruházásokra rendelkezésre álló közel 1,7 milliárdos forrás jó alapot nyújt a város fejlesztéséhez, ami persze újabb feladatokat ró az apparátusra. De a kihívások sokaságától szép igazán az élet – tette hozzá a város vezetője.

Horváth Zoltán azt is leírta, a testület egyik határozata értelmében a közel jövőben egy régi-új köztéri alkotással fog gazdagodni Hajdúdorog. A konkrétumokat és részleteket később osztja majd meg.

Forrás: Horváth Zoltán Facebook-oldala

– Ezentúl számos témában hozott döntést a város vezető testülete, melyekről az ülésen készült felvételen és a Hajdúdorogi Újság hasábjain keresztül tájékozódhat a tisztelt lakosság – zárta a polgármester.


 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában