Programajánló

2023.02.21. 17:45

Állványos távcsővel lehet sasokat lesni a Hortobágyon

Túrázásra és természetlesre invitálnak

Forrás: MW-Archív

A Hortobágy-Halastóhoz, egy délelőtti sasles túrára invitálja a kíváncsiakat a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatósága. Február 25-én,  szombaton 10 órától a közel három és fél órás programon közelebbről is megismerkedhetünk a fokozottan védett rétisassal, mely a legnagyobb Hortobágyon fészkelő ragadozó madár. A szárnyak fesztávolsága meghaladhatja a két métert és a tojó súlya elérheti a 4-5 kilogrammot. A Hortobágy jelentős a Kárpát-medencében telelő rétisasok számára is, így télen a hazai fészkelő állomány feldúsul északról, északkeletről érkező telelő példányokkal. Legszívesebben vizes élőhelyek közelében tartózkodnak, megfigyelni őket is itt van a legnagyobb esély, de gyakran láthatók a rövid füvű szikes pusztán is. 

Egy gyalogtúra révén eljuthatunk olyan helyekre, ahol a sasok nagy eséllyel kerülnek szem elé napközben. Állványos távcsővel kis szerencsével megfigyelhetjük őket, és bepillantást nyerhetünk rövid időre viselkedésükbe, valamint táplálkozási szokásaikba is. Mindamellett természetesen a halastavak téli élővilágával is megismerkedhetnek a kilátogatók. A részvétel díjköteles.

HBN

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában