Teljesen benőtték a növények a hajdani Vekeri-tavi paradicsomot

Rövid, de szép élete volt – szokták mondani a nyugdíjas kora előtt elhalálozottnak a temetésén. Hogy mit láthatunk mi a debreceniek legszeretettebb vizének helyén, elmondják a most megosztott képeink. De mit  élt meg a Vekeri-tó és vele mi az elmúlt 46 évben?

Úszott a hátán Kati hajó, a partján ázsiaiak kempingeztek, de befogadta a rendszerváltás utáni első, punk és alternatív debreceni fesztivált, majd jó pár másikat, több legendás fellépővel. Generációk iskolásai érkeztek gyereknapra az otthon csomagolt szendvicsekkel, aztán szép reménnyel a horgászok, a természetbúvárok, a vízparti szalonnasütés hódolói. Innen kerültek a lakótelepek konyháiba az üvegpohárba rendezett vadvirágcsokrok, de önálló kaland volt a városiaknak az is, hogy kikerüljék a csalánost, vagy a kiadós eső után a pocsolyákat, elkapják az azokban pihegő varangyos békát, vagy ráleljenek a tökéletes vándorbotra, míg körbejárják a tavat.

Ez volt a legromantikusabb egérút a természetbe, a fatörzsbe monogramot véső, majd az utolsó buszt is lekésve kéz a kézben sétáló stoposokkal a főúton. Ez volt a legkedvesebb menedék a nagyvárosi mókuskerék után szombat délelőtt, ahol a csomagtartóból úgy került elő a bogrács és a kockás pokróc, mint a panellakásból a stégre a palotapincsi: a szabadság néhány órás illúziójával.

Hogy lesz-e még víz és vele élővilág a mederben, nem lehet tudni, de olyan sokat kaptunk a Vekeri-tótól, hogy kijár neki: ne a természeti katasztrófaturizmus gazzal benőtt úti céljaként, hanem inkább a régi, szép idők sokat látott helyszíneként tekintsünk rá.

SZD