Elismerték a munkáját

2022.04.22. 14:06

Teljes odaadással dolgozik az egyetemért Jávor András

A Debreceni Egyetem Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kara juhtenyésztési konferencia keretein belül tisztelgett a 70 éves Jávor András professzor szakmai munkássága előtt.

Fotó: Czinege Melinda

Jávor András több mint 45 éve dolgozik a Debreceni Egyetemen, agrármérnöki diplomáját 1976-ban szerezte meg. Szakmai tevékenysége mellett komoly vezetői feladatokat is ellátott az intézményben, illetve különböző szakmai egyesületekben és tanácsokban. A juhokkal már gimnazistaként megismerkedett, ami végigkísérte egész szakmai pályafutása során. Alapító tagja az Állattenyésztési Tudományok Doktori iskolának, számos doktori téma vezetője volt. A határon túli kapcsolatok építését, a képzések megszervezését szívén viseli. Az egyetemi sportéletben is kiemelkedő szerepet tölt be, 2016 óta a DEAC elnökeként dolgozik. Az eseményen került sor az agrárszakember „Juhtenyésztés haladóknak az extenzívtől a precíziósig” című könyvének bemutatójára is. A magyar juhtenyésztés megújulását célzó kiadvány az Agrárminisztérium támogatásával, valamint dr. Nagy István agrárminiszter személyes kérésére született a Debreceni Juhtenyésztési Műhely kiadványaként. 

– A Vidékfejlesztési Programban a környezetkímélő gazdálkodási formák támogatása, és a legeltetésre alapozott állattartás ösztönzése kiemelt prioritásként jelenik meg. A juhtenyésztés nem csupán egy szakma, hanem életforma, amely sajnos a 21. században már egyáltalán nem vonzó a fiatalok körében. Ők nagyapáik öröksége helyett inkább keresnek más, könnyebb munkát. Az ágazat nem volt könnyű helyzetben az elmúlt időszakban, a számok sem hozták a várt eredményeket – fogalmazott a miniszter. 

Dr. Nagy István kiemelte, a professzor úrral számtalan alkalommal beszélgettek arról, hogyan lehetne ezt a helyzetet megváltoztatni, emellett a juhágazat megosztottságát felszámolni. – Minden erőre szükség volt ahhoz, hogy a felek között olyan együttműködés szülessen, amely perspektívát mutat az ágazat számára – tette hozzá. 

Jávor András a magyar mezőgazdaságban meghatározó nyomot hagyott munkáival és teljesítményével. Születésnapja alkalmából az egyetemi könyvtár egy különleges ajándékkal készült. Olyan speciális társasjátékkal lepték meg az ünnepeltet, amely feladataiban és kérdéseiben a professzor pályafutását érintő szakmai eseményeket tartalmazza.

Panyiczki-Berényi Viktória
 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában