A fejlesztés esély a gyermekeknek

2022.03.17. 14:58

Új szárnnyal bővült a Földesi Karácsony Sándor Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola

A beruházást hivatalosan csütörtökön délután adták át.

Forrás: Molnár Péter

– Térségünkben az iskolakorszerűsítés területén szép és kedvező eredményeket értünk el. Nem vagyunk még készen, de a színvonal emelkedése már most jól látható és konkrét elképezések vannak arra vonatkozóan is, hogyan megyünk tovább – emelte ki köszöntőjében Bodó Sándor, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára, a térség országgyűlési képviselője az ünnepségen.

 

Mint mondta: a közéleti döntéshozóknak az egyik legfontosabb feladata, hogy a magyar gyermekeknek minden olyan eszközt biztosítson az oktatásban, ami aztán esélyt teremt a számukra az életben való helytállásra. Rámutatott: képtelenség a pedagógia legújabb vívmányaira koncentrálni akkor, ha egy intézményben nincsenek meg az alapkörnyezet feltételei sem. Szavai szerint a földesi fejlesztés is óriási segítség a településnek. Kiemelte a létesítmények fejlődésének és a szakmai megújulásnak a szükségességét, s hozzátette, hogy e kettős akaratnak találkoznia kell. A térségben azt látom, a párbeszéd mindenhol megvan. Az elmúlt időszakban érezhetően javult a minőség és ezt a munkát szeretnénk folytatni a jövőben is

– tette hozzá.

Bodó Sándor
Forrás: Molnár Péter

 

A jövő generációiért is


A Kormány különböző mértékű projektekkel az egész térséget érintően támogatja a helyi javaslatok megvalósulását. Földesen az elmúlt időszakban problémát jelentett a tantermek, szaktantermek hiánya, ezt orvosolták a most átadott beruházással.

A fejlesztés a Széchenyi 2020 programban, 436 millió forint vissza nem térítendő állami támogatásból, valamint a Berettyóújfalui Tankerületi Központ csaknem 70 millió forintos támogatásából valósult meg.

Az intézmény jelentős négyzetméterfelülettel és minőségi szolgáltatásokkal, továbbá új parkolókkal is bővült. A munkálatok 2020-ban indultak el, ekkor digitális oktatás volt érvényben a járványügyi helyzet miatt.


A beruházással kapcsolatban Majosi Pálma, a Berettyóújfalui Tankerületi Központ igazgatója kifejtette: a meglévő 400 négyzetméteres könyvtárat nemcsak felújították, hanem ugyanekkora területű ráépítéssel bővítették is az épültet. A felső részen összesen négy új tanterem és közösségi tér segíti immár a diákok oktatását. A rendelkezésre álló költségekből 24 millió forintot fordítottak bútorbeszerzésre, ebből a pénzből az új tantermekbe többek között székeket, asztalokat, padokat, szekrényeket vásároltak.


– A jövő generációinak is épült ez a beruházás – emlékeztetett Jeneiné dr. Egri Izabella, a mintegy négyezer lelkes település polgármestere ünnepi köszöntőjében. Kiemelte ugyanakkor, mindazért, hogy a gyermekek a változó világgal lépést tudjanak tartani, szükség van a fejlesztéseken túl a pedagógusok emberségére is. A közeljövőben az iskola további fejlesztését tervezi az önkormányzat: a tornaterem korszerűsítésének pályázatát már benyújtotta a község vezetése.

 

Infrastruktúra és szakmaiság


Nincsen olyan régió Magyarországon, amelyben ne fejlődtek volna az oktatási intézmények. Egyebek mellett új, modern eszközökkel bővültek az iskolák, a gyerekek jobb körülmények között tanulhatnak.


– Az elmúlt időszakban mintegy 1000 intézmény újult meg kisebb-nagyobb mértékben, több mint 200 milliárd forintból – hangsúlyozta Hajnal Gabriella, a Klebelsberg Központ elnöke. Elmondta, hogy csak a Berettyóújfalui Tankerületi Központ mintegy kétmilliárd forintnyi infrastrukturális fejlesztést valósíthatott meg, továbbá egymilliárd forintot a szakmai fejlesztésre fordítottak. A központi elnök szerint infrastruktúra és szakmaiság az, amitől vonzó lehet egy intézmény a szülők számára. Kiemelte továbbá a művészeti és a sportnevelés fontosságát, amelynek fejlesztésére szintén nagy hangsúlyt fordítanának a jövőben.


Rámutatott arra is, hogy a pedagógusok sokat tesznek a gyermekek jövőéért, és egyúttal kitért arra is, hogy példaértékű volt az a helytállás, amit a járványhelyzetben a tanítók, tanárok bizonyítottak.

 

BBI

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában