Visszatértek az aranysakálok, decemberben is lőttek egyet Létavértesnél

Egy 14,5 kilo­grammos hím aranysakált kapott puskavégre az Érmelléki Vadásztársaság egyik hivatásos vadásza szőrmés kártevők gyérítésekor. Sipos Zsolt a létavértesi vadászatról az Agrojager.hu-nak beszélt. A portál cikke szerint a sakál még december első felében került terítékre. Sipos Zsolt és társai úgynevezett sakálhívó síppal három-négy ragadozót csalogattak elő.

A nyílt, tipikus alföldi tájon a sakálok félkört leírva, teljesen más irányból tűntek fel, szél alá kerülve.

A fegyverlámpa felpattintására egy szuka azonnal elugrott, de a hím egy pillanatra megállt. Ezt használta ki a vadász. A lövés a szügyén érte az aranysakált, az állat a viszonylag erős fegyverkaliber ellenére 50 métert még megtett. – A kereső aranysakál hangja volt az, amellyel a legeredményesebb lehetett eleddig vadászni Létavértesen – összegezte tapasztalatait Sipos Zsolt.

Kevesebb gida nőtt fel

A beszámolóban arra is kitérnek, hogy a régióban és az Érmelléki Vadásztársaság 15 600 hektáros területén az aranysakálok állománya folyamatosan növekszik. Néhány falka egyedszáma eléri az öt-hat fős nagyságot. Az elmúlt időszakban az afrikai sertéspestis miatt a kisebb farkasra emlékeztető ragadozók bőven találtak elhullott vaddisznót. Létavértesen vadmalactól egészen a remetekanig találtak elhullott egyedeket. A bőséges élelemforrás miatt nem is lehetett hallani aranysakál-vonyítást. A terület mozaikossága, a sűrű, ember számára áthatolhatatlan fedett területeken találta meg a számításait a toportyán. A vadásztársaság tagjai évente 25-30 egyedet lőnek ki, a becsült állománynagyság ennek a duplája lehet. Az aranysakál megjelenése elsősorban az őzállományra hatott negatívan, mert kevesebb a felnevelt gidák száma. Az aranysakál korábban nagyobb számban volt jelen Magyarország, pontosabban a Kárpát-medence területén, a köznyelv toportyánnak, nádi farkasnak nevezte. A ragadozók az elmúlt évtizedekben újra feltűntek, főként a déli országrészben.

RaL, HBN