Sajtótájékoztató

2021.12.03. 14:01

Megszépült, zöldebb lett a Tócóvölgy

Mintegy 470 millió forintból újultak meg a városrész közterei; a Zöld Város Programban elvégzett munkákról zárásként Papp László polgármester és Csaholczi Attila önkormányzati képviselő adott összegzést pénteken a Derék utcai kondiparkban.

Fotó: Molnár Péter

– A fejlesztés kifejezett célja az volt, hogy az itt élők életminőségét javítsa; a zöldfelületeket, a környezetet tegye szebbé, jobbá, élhetőbbé, és teremtse meg a közösségi élményeknek, a kikapcsolódásnak, a sportolásnak a lehetőségét – mondta Papp László. Konkrét adatokat is sorolt: maga az akcióterület 83 ezer négyzetméter volt, a beruházások 469 millió forintos keretösszegből valósultak meg. 31 ezer négyzetméteren újult meg a zöldfelület, 144 új fát ültettek, 1200 négyzetméteren pedig cserjéket. A tömbbelsőkben lévő játszótereken 37 új játszóeszközt helyeztek el, és 50 darabot felújítottak. A polgármester és a képviselő arról is beszélt, milyen további kéréseik vannak az itt élőknek, és milyen beruházásokat terveznek megvalósítani a városnak ezen a részén.

Fotó: Molnár Péter

– A Debreceni Zöld Város Program egyik nagyon jelentős fejlesztésének a végéhez érkeztünk a Tócóvölgyben történt beruházások befejeztével, ugyanakkor a Tócóskertben ezután kezdődik a zöld projekt; a múlt héten volt a kivitelezővel egy bejárásunk – mondta el Papp László polgármester pénteken a Derék utcai kondiparkban tartott sajtótájékoztatón.

Mint felidézte, a Zöld Város Program (ZVP) keretében, a 2014-2020-as uniós pénzügyi ciklusban, tavaly novemberben indult a munka a Tócóvölgyben, s habár most véget ért, a 2021-2027-es időszakban is igyekeznek folytatni a fejlesztéseket.

– A zöldterületek frissítése hangsúlyos volt a közösségi terek fejlesztéséhez képest is; ennek keretében 31 ezer négyzetméteren újult meg zöldfelület, 144 új fát ültettünk, 1200 négyzetméteren pedig cserjéket. Emellett füvesítettünk, öntözőrendszereket telepítettünk, és egy rekortán futópálya is elkészült, kifejezetten lakossági kérésre. Itt, ahol állunk, egy gumiburkolatú kondiparkot hoztunk létre, a tömbbelsőkben játszótereket újítottunk fel, ezeken 37 új játszóeszközt helyeztünk el, és 50 darabot felújítottunk. De a következő évi játszótér programban is tervezünk azzal, hogy ezekben a tömbökben további új játékokat telepítünk.

Fotó: Molnár Péter

- A biztonságra is figyeltünk, 12 térfigyelő kamerát szereltünk fel a Tócóvölgyben a köz- és vagyonbiztonság érdekében. A Jégcsarnoknál új parkolókat hoztunk létre – részletezte. – Bár most, december elején talán nem épp zöld képet látunk, a tavasz érkeztével az elvégzett munka bizonyára még szebbé, élvezetesebbé teszi a városrészt – tette hozzá.

Csaholczi Attila | Fotó: Molnár Péter

– A munkálatok egy éve alatt rendszeresen tájékoztatást adtunk azok haladásáról. Most kész vagyunk és mondanom sem kell, mennyire örülnek az itt élők a fejlesztéseknek. Folyamatosan tartottuk velük a kapcsolatot, voltak javaslataik és kéréseik, és most, hogy átadtunk mindent, máris voltak megkeresések azzal kapcsolatban, hogy mi szeretnének még. Ezeknek a kéréseknek megpróbálunk majd eleget tenni – mondta Csaholczi Attila, a városrész önkormányzati képviselője. A jövőre vonatkozóan elhangzott: épül az új óvoda és új bölcsőde létesítését is tervezik, tekintettel arra, hogy sok fiatal, családos ember él itt.

SzT

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában