Agrovirtus országos agrárverseny

2021.12.17. 12:54

Kiemelkedő eredményt értek el a debreceni hallgatók

A döntőben a második és a harmadik helyen végeztek.

Forrás: Unideb.hu

Az országos egyetemi versenyre ebben az évben több mint 110 csapat jelentkezett. A Debreceni Egyetem Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Karának három hallgatói csoportja jutott a legjobb öt közé. A döntőben a második és a harmadik helyen végeztek.


– Az Agrovirtus egy digitális esettanulmány verseny, ahol a 3-4 fős hallgatói csapatok az AgroVIR vállalatirányítási rendszerben elérhető valós vállalati, termelői adatokra támaszkodva dolgoztak ki megoldásokat termeléstechnológiai és menedzsment témákban. A feladatok egy több száz hektáros gazdaság irányítását modellezték. A cél, hogy a fiatalok gyakorlatorientáltan, a legkorszerűbb agrártechnológiák bevonásával, valós problémákat szimulálva ismerhessék meg az agrárvállalatok világát – mondta el a hirek.unideb.hu-nak Sipos Péter, a Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar oktatási dékánhelyettese.


A verseny selejtezőjében vetés, vetésforgó, munkaműveletek költségének terveit és bérmunka-elszámolást kellett készítenie a csapatoknak, betakarítás- és hozamolás-tervezetet állítottak össze a hallgatók, továbbá agrár-környezetgazdálkodási pályázat levezetése volt a feladatuk.


– A csapatoknak 5 fordulóban, 5 héten át kellett agrárszakmai és vezetői döntéseket hozniuk, majd a döntőben a hazai agrárium elismert szakértői, nagyvállalatok vezetői előtt bizonyították, hogy képesek hatékonyan reagálni valós kihívásokra. Hallgatóink helytállása, és az a tény, hogy az ország smart farming versenyén a legjobb öt közé három debreceni agráros csapat jutott be, visszaigazolja karunk törekvését, hogy gyakorlatorientált és széleskörűen megalapozott képzésben részesítsük hallgatóinkat – emelte ki Sipos Péter.

 

A verseny első három helyezettje pénzjutalmat kapott, a döntőbe jutott öt csapat emellett különdíjban is részesült.

 

A Debreceni Egyetem Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar döntőbe jutott csapatai:
Tartamhatás: Kónya Gergely, Horváth Dávid, Bojtor Csaba,
Növénydokik: Tóth Gyula, Bacskai Dávid Lóránt, Nagy Zoltán, Prokopics Stella
Agrárboyz: Végh Ádám, Balotai Balázs, Bartók Levente, Isztin Ferenc Máté

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában