Helyi közélet

2021.11.28. 10:35

Konyáron a hivatal felújítása és az úthálózat korszerűsítése is tervben van

Tovább bővült az önkormányzat eszközparkja: hótolót és grédert is vásároltak.

Fotó: Vitányi István közösségi oldala

Ütemesen tudnak fejlődni a települések a Magyar falu program támogatási lehetőségeinek köszönhetően. A napokban Konyáron adtak át új kommunális eszközöket.

– A közterületek karbantartására szolgáló eszközöket szereztünk be mintegy 2 millió 600 ezer forint értékben. A Magyar falu programban nyert közel 2 és fél millió forint támogatásból és önerőből hótolót, aggregátort, szivattyút, valamint egy grédert vásároltunk – tájékoztatott lapunk megkeresésére Vig Szilárd polgármester.

Hozzátette, az utóbbiból szeretnének később egy nagyobbat is beszerezni, amellyel a külterületi útjaikat is tudják majd rendezni, ezzel is segítve a helyi gazdákat a földjeikre való könnyebb kijutásban.

A településvezető elmondta, az elmúlt évek során a közfoglalkoztatási programnak köszönhetően az önkormányzat gépállománya többek között traktorral és pótkocsival, tehergépjárművel, valamint a földműveléshez nélkülözhetetlen eszközökkel, mint rendsodróval, bálázóval, burgonyaültetővel és burgonyakiforgatóval tudott bővülni. Vig Szilárd elmondta, szintén a Magyar falu program támogatásával tudták felújítani a polgármesteri hivatal tetőszerkezetét, amelyre új cserepeket és ereszcsatornát is felraktak, valamint további 15 millió forintot is nyertek a belső felújításokra. Ez utóbbi kivitelezése még nem kezdődött el.

Átalakítják

– Egy régi épületről van szó, amelynek időszerű a korszerűsítése. A Terület- és Településfejlesztési Operatív Program PLUSZ önkormányzati épületek energetikai korszerűsítését célzó pályázatára már megkezdtük a megfelelő dokumentumok összeállítását – emelte ki. A támogatási kérelmet januárban nyújtják be, és pozitív elbírálás esetén a polgármesteri hivatal és a művelődési ház korszerűsödhet. A tervek szerint mindkettőn cserélik a nyílászárókat, hőszigetelést kapnak az épületek, felújítják a külső homlokzatot, illetve akadálymentes rámpát és mosdókat alakítanak ki. Utóbbi intézmény fűtésrendszerét is korszerűsítik. – Egy irodát be is kell áldozzunk az akadálymentes mosdó kialakítása miatt, így a mostani nagytermet meg kell majd osztanunk, és irodákat kell egy részén kialakítanunk, így az épületben kis átalakításra is szükség lesz – tette hozzá Vig Szilárd. Az önkormányzat elsődleges céljai között szerepel, a fentiek mellett, a település úthálózatának további korszerűsítése és a szociális konyha felújítása, fejlesztése. Az idei évben újult meg a Gáborjáni utca 330 méteren 19 millió forintból, valamint a Rákóczi utca 300 méteren 22 millió forintból.

Bekecs Sándor

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában