Pályaválasztás

2021.10.06. 14:22

Karrierlehetőségekről tájékozódhatnak a fiatalok Debrecenben

Nem csak a diákokat szólítják meg a Hello Szakma – Út a jövőbe programjai.

Forrás: Molnár Péter

Cégek, oktatási intézmények interaktív kiállításaira és szakmai konferenciákra is várják az érdeklődőket október 11-én és 12-én a Nagyerdei Standionban. Első alkalommal rendezik meg a Hello Szakma – Út a jövőbe című pályaválasztási rendezvényt.

– Ez a program most nem az iskolákat helyezi középpontba, hanem azt mutatja meg a pályaválasztás előtt álló fiataloknak, hol szerezhetnek gyakorlati tudást, milyen karrierlehetőségek állnak rendelkezésükre – mondta Tirpák Zsolt, a Debreceni Szakképzési Centrum kancellárja a rendezvényt beharangozó sajtótájékoztatón, október 6-án.

A két nap alatt közel hetven vállalat és iskola mutatkozik be a rendezvényen, ahol interaktív kiállításokkal fogadják majd az érdeklődőket.

Hét tematikus konferencia is lesz, melyekre a nyolcadikos diákok mellett várják a szakképzésben tanulókat, az oktatókat és a szülőket is. – Debrecenben egy olyan pezsgő gazdasági környezet van, ahol hitelesen tudjuk ajánlani a fiatalok számára a képzési és szakmatanulási lehetőségeket – emelte ki a kancellár. Hozzátette, szeretnének hagyományt teremteni ezzel az eseménnyel és minden év tavaszán és őszén ismételten újra megszervezni.

Fotó: Molnár Péter

Barcsa Lajos alpolgármester kifejtette, a legnagyobb kereslet az úgynevezett STEM-tárgyakra van, amely a tudomány, a technológia, a mérnöki ismeretek és a matematika tudományágainak területeire koncentrál. – A város jövője szempontjából egy fontos esemény beharangozója a mai, hiszen nem mindegy, hogy milyen irányba mennek a képzési folyamatok a városban – hangsúlyozta. Hozzátette, a cégek és az oktatási intézmények együttműködése nélkül a szakképzés nem tud az elvárt ütemben fejlődni.

– A pályaválasztás jelentős mérföldkő egy fiatal életében. Ez egy nagyon jó lehetőség a diákok és a szülők számára, azt javaslom, éljenek vele – hangsúlyozta a Debreceni Tankerületi Központ szakmai helyettese, Vántus Andrásné. A szakember elmondta, a központ intézményei pályaválasztási napokkal, iskolai fórumokkal és nyílt napok szervezésével is igyekeznek eligazodni diákjaiknak a karrierlehetőségek széles választékában.

– Az összes debreceni vállalkozás közös küldetése a szakképzési centrummal, hogy a következő évekre biztosított legyen a megfelelő szakember mennyisége és folyamatos növekedése. Ezért elengedhetetlen, hogy a cégek meg tudják mutatni azt, hogyan dolgoznak, hogy egy jó szakmával milyen karriert érhetnek el a fiatalok – emelte ki Szabó Péter, a Schaeffler-FAG Magyarország Ipari Kft. igazgatója.

Bekecs Sándor

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában