Különös története van

2021.07.11. 08:08

Megkoszorúzta a presbitérium a diakónus tábláját

Az egykori szeretetház később iskola lett, most egy mezgazdasági társaság irodája.

Forrás: B. Kiss Andrea

A Csökmői Református Egyházközség presbitériuma nevében helyezett el koszorút Szigeti János presbiter Kiss Ferenc teológia professzor emléktáblájánál csütörtökön. A táblának és az épületnek különös története van, amit talán sokan nem is ismernek.

Az épületet, ami a falu főutcáján, a Kossuth utca 168. szám alatt található, máig úgy ismeri mindenki, a Szeretetház. Jelenleg a Bihari Mezőgazdasági Kft. irodájaként funkcionál, előtte azonban iskola volt. Leginkább az első és második osztályosok jártak oda, akik máig úgy emlegetik, hogy a „szeretetházi iskolába” jártak. Az elnevezés arra utal, hogy valamikor valóban szeretetházként működött az épület.

1936-ban épült az aggmentház, aminek létesítésében Kiss Ferenc teológia professzor, az Országos Református Szeretetszövetség alapítója is fontos szolgálatot végzett. A neves diakónus emlékét születésének 150. évfordulóján, 2012. október 26-án felavatott emléktábla őrzi az épület falán, amit akkor egy lelkésztalálkozó alkalmával avattak fel a határmenti lelkészek. A tábla avatása előtt Rákosi Jenő, az Érmelléki Református Egyházmegye esperese hirdetett igét a helyi templomban.

Működésekor a csökmői szeretetház vagy más néven aggmentház huszonhat nehéz sorsú embernek adott otthont, akikről egy diakónus gondoskodott. Később az épület iskolaként funkcionált, ahol generációk tanultak meg írni, olvasni és számolni. Jelenleg pedig a helyben működő és gazdálkodó mezőgazdasági kft irodaházaként használják.

B. Kiss Andrea

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában