2021.07.27. 14:18
Angol nyelven zárták a táborheteket a nyíracsádi ovisok
Fotó: Kedves Zilahi Enikő
A nyíracsádi Akácliget Óvodában idén négy héten keresztül szerveztek délelőttönként tematikus foglalkozásokat az érdeklődő gyerekek számára. Az utolsó héten angol táborral zárták a programsorozatot. A tábort Kökényesi Alexandra vezette. A gyerekek nagyon élvezték az idegen nyelvvel való ismerkedést. A hét folyamán mintegy 40-50 szót sajátítottak el, természetesen játékos formában, s közben énekeltek, meséltek, sokat beszélgettek is. A foglalkozásokhoz minden nap tartozott egy kis kézművesség, színezés, rajzolás, ami tartalmában természetesen az aznapi tematikához kapcsolódott.
A gyerekek megtanultak bemutatkozni, megismerkedtek kedvenc állataik angol nevével, a színekkel és a számokkal is. Nagyon izgalmas volt a nap, amikor Koleszár Tímea segítségével íjászkodtak egy kicsit, és megismerték a tevékenységhez kapcsolódó alapvető kifejezéseket is. Az íj mellett mindenkit lenyűgözött a kicsik számára még ismeretlen, s főként szokatlan ősmagyar viselet is. A hetet sütis, zenés, mókás délelőttel zárták, ahol felelevenítették a héten tanult szavakat, játékokat és énekeket is.
Kedves Zilahi Enikő