konkrét célok

2021.06.12. 12:52

Tele van elképzelésekkel az újonnan beiktatott esperes

Esperes beiktató ünnepi istentiszteletet tartottak szombaton a debreceni Nagytemplomban.

Fotó: Molnár Péter

Fekete Károly, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke az istentiszteletet követően iktatta be Hadházi Tamás megválasztott esperest.

A hajdúsámsoni születésű lelkipásztor az esperesi székfoglaló alkalmával köszönetet mondott a bizalomért, majd megosztotta a gyülekezettel a jövőre vonatkozó elképzeléseit.

– Az új ciklus kezdetén korábbi jó gyakorlataink mellett vannak új céljaink is, amelyek a jövőben építhetik egyházközösségünket. Közegyházi szinten egyre nagyobb hangsúlyt kell fektetni az egyházi lét szolgálatára, ezt minden területen szükséges lenne megtenni. Gondolok itt az egyházmegyék kutatásainak, lelkészi és világi szakemberek létszámbeli növekvésére éppúgy, mint a gazdasági megerősítésére. A Debreceni Egyházmegye eddig is igyekezett minden segítséget megadni az immáron 39 gyülekezetének, ezt a gyakorlatot szeretnénk folytatni. A kisebb gyülekezetek anyagi támogatása továbbra is fontos. A járványhelyzet miatti újranyitást elősegítendő pályázati alapot nyitottunk, amely közösségeink megerősödését szolgáló gyülekezeti programok rendezését támogatja. Szükséges a lelkipásztorok között létrejövő bizalmi légkör, ezért szükségesnek látom, hogy a rendszeres lelkész-testületi ülések mellett legyenek más, lelki feltöltekezést segítő alkalmak is. Fontosnak tartom továbbá, hogy a gyülekezetek ne egymástól függetlenül, hanem együtt, egységben végezzék szolgálatukat. Szeretném újjászervezni a korábban jól működő egyházmegyei testvérgyülekezeti kapcsolatokat, és rendszeressé tenni a vendég-igehirdetési szolgálatot, a reformáció hónapjában a szószékcserét. A testvéri kapcsolatot a gondnokok és a presbiterek közt is erősíteni kell, hiszen szükség van egymás tanácsaira és tapasztalataira a hétköznapi dolgok intézésben is – mondta.

Lépést tartani

Hozzátette, Debrecen fejlődésével új igények születhetnek. – Nehéz, jelentős anyagi forrásokat igénylő feladat új istentiszteleti helyek, prédikáló állomások létrehozása, esetlegesen új gyülekezet alapítása, ugyanakkor Debrecen városának és közvetlen környezetének fejlődése, létszámának gyarapodása szükségessé teszi, hogy missziói szemlélettel, akár több gyülekezet összefogásával is megkeressük a református gyökerekkel rendelkező ideköltözőket, hogy lelki közösségre találjanak református templomainkban. A városba települő külföldiekre tekintettel szükséges lenne idegen nyelvű istentisztelet tartása és gyülekezeti közösségek létrehozása is. Emellett szeretnénk megszólítani az ifjúságot, valamint a cigánymissziós tevékenységeket segíteni, fontos ugyanakkor az oktatási és szociális intézményeink számának növelése is. Az ország egyik legnagyobb egyetemi városában, Debrecenben, szükséges lenne egy protestáns felsőoktatási kollégium létrehozása is – részletezte az elképzeléseit.

Az ünnepi találkozón áldást mondtak és köszöntötték a beiktatott esperest.

BBI

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában