foglalkoztatás

2021.05.14. 10:14

Bőségesen akad munka a Konyáron élőknek

A település lakói közül legtöbben a mezőgazdaságban helyezkednek el.

Fotó: Napló-archív

„A falu gazdái leginkább kalászosokat termesztenek, és az itt lakók nagy része a mezőgazdasági vállalkozóknál helyezkedik el, hiszen a termelési folyamat és a betakarítás részeként is rengeteg munka akad”

– tájékoztatta a Naplót Vig Szilárd, Konyár polgármestere, akit a település munkalehetőségeiről kérdeztünk.

Szavai szerint évtizedek óta jellemző, hogy a falu lakói közül többen ingáznak. – Néhányan vonattal járnak el dolgozni Debrecenbe, Pocsajba vagy a környék más településeire, de vannak például olyan kőműveseink is, akik mindig az ország azon területére mennek, ahol éppen munkájuk akad – részletezte. Hozzátette, természetesen nem hagyhatja ki a sorból a közfoglalkoztatott munkavállalóikat sem, akik a helyi intézményekben dolgoznak: az óvodában, az iskolában, a kisboltokban vagy az önkormányzatnál, ez körülbelül 80 főt jelent.

A faluban régen egy gyár is működött, ez azonban már sok évvel ezelőtt bezárt. Az egykori cipőgyár tulajdonosa egy német házaspár volt, s a 2000-es évek elején Romániába „költöztették” a gyárat. A helyén ma már beton­elemgyártó üzem működik, amely egy derecskei lakos tulajdonában áll. Vig Szilárd elmondta, értesülései szerint ez az üzem is foglalkoztat néhányat a település polgárai közül, fiatalokat és olyanokat is, akik nyugdíj előtt állnak. – A falunknak kifejezetten jók az adottságai a dinnyetermesztéshez, a környékbeli falvak lakói és a település polgárai is egyetértenek abban, hogy a konyári dinnyét megéri megvenni. Reméljük, az idei termés sem okoz csalódást! – jegyezte meg a polgármester.

Berecz Dorina

Borítókép: a községben rengeteg tennivaló van a földeken

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában