párthírek

2021.03.30. 14:47

A felüljáró felújítását sürgetnék

MotoGP helyett Faraktár felüljáró címmel tartott sajtótájékoztatót Herpergel Róbert, a Jobbik debreceni alelnöke.

– Nem megnyugtató az a fajta omlás, amit szabad szemmel is bárki láthat – fogalmazott Herpergel Róbert az említett felüljáró állapota kapcsán. Hozzátette, észrevételét jelezte a magyar közút felé, akik válaszukban azt írták, hogy a felüljáró rekonstrukciójához szükséges műszaki előkészítés megtörtént. Az alelnök arra kérte a debreceni országgyűlési képviselőket, hogy lobbizzanak a felüljáróra szánt összeg előteremtéséért, ugyanis ez fontosságát tekintve előbbre való, mint a hajdúnánási MotoGP-pálya tervezése.

A debreceni Fidesz szervezete is reagált az elhangzottakra. – Debrecen több mint húsz éve töretlenül fejlődik. Büszkék vagyunk rá, hogy a Fidesz-kormányok és Debrecen Fideszes vezetése ezért dolgozhat. Számunkra minden ügy fontos, hiszen mindent a debreceniekért teszünk, az illetékesek a Faraktár utcai felüljáró ügyére is odafigyelnek. A Jobbik ellenben soha semmit nem tett a városért, nem támogatják a debreceni fejlesztési terveket – olvasható a Naplóhoz eljuttatott közleményben.

DKE

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában