egyház

2021.02.10. 14:55

Kárpátaljáról érkezett lelkész Hajdúsámsonba

„Amik vannak, visszük tovább, amik adódnak lehetőségek, azokat pedig megpróbáljuk kihasználni.”

Dandé Melinda

Szanyi György otthon érzi magát Hajdúsámsonban | Fotó: Dandé Melinda

Vallja Szanyi György, Hajdúsámson református lelkésze, aki a múlt év novemberétől szolgál a kisvárosban. A teológiai diplomájának magyar honosítása még hátra van, a tiszteletes családjával ugyanis Kárpátaljáról érkezett. Szanyi György egy ősi kárpátaljai kis faluban, Palágykomorócon született. A középiskolát a Nagyberegi Református Líceumban végezte. Ez az időszak meghatározó volt életében. Kereste Isten akaratát, aki egy ige által szólította meg: „Az aratni való sok, a munkás kevés. Kérjétek az aratás urát, küldjön munkásokat az aratásba.” Ez lett elhívásának igéje. – Arra gondoltam, nem kérni fogok, hanem válaszolni. Miért ne mennék én, miért ne állnék én be az aratásba?

Érezte, itthon van

Szanyi György otthon érzi magát Hajdúsámsonban | Fotó: Dandé Melinda

Öt év alatt elvégezte a teológiát a Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézetben, ott ismerkedett meg feleségével. Négy gyermek szülei lettek az évek alatt. Kolozsvár után a lelkésznek egyértelmű volt, hogy hazamegy Kárpátaljára. Először Mezőváriban és Haláboron volt segédlelkész, később Borzsova következett, a gyülekezet meghívta saját lelkipásztorának, ahol közel 18 évet szolgált. Volt missziós munka vezetője a beregi egyházmegyében, 13 éven át a Kárpátaljai Református Ifjúsági Szervezetnek alelnöke majd elnöke. Tanított a Nagyberegi Református Líceumban vallást és etikát. Legutolsó időszakában a Házasság Hetét szervezte a Beregi Egyházmegye minden gyülekezetében, több száz embert mozgattak meg egy héten keresztül.

Eljött a nap, a megkeresés Hajdúsámsonból. – Mennybemenetel napján történt a múlt évben – árulta el a lelkész. Elkezdődött egy beszélgetés interneten keresztül, hogy a presbiterekkel megismerkedjen, majd elő meghívás következett, és az egyházmegye is a támogatását adta. 2020. november 1-jén tartotta meg a református templomban az első istentiszteletét. – Azt éreztem, itthon vagyok – emlékezik vissza a lelkész. Úgy érzi, egy nagyon jól felkészített, „előmunkált” gyülekezetet, közösséget kapott. Hálás azért, hogy van ifjúsági csapat, nagyon jók a munkatársai. – Nagyon nagy szeretettel fogadtak.

Minden emberhez jusson el

Az első év számára az ismerkedés, a megismerés, a megszokás éve lesz. Két területen szeretne újítani idén. A házasok körét létrehozni és egy férfikört. – De a legfontosabb, hogy rugalmasnak, nyitottnak lenni mindarra, amit Isten kínál ebben a számunkra bizonytalan időben. Tervei között szerepel még a településrészek megszólítása, a Glória újság többszöri megjelenése, a fiatalokkal részt venni egy missziós programban, táborban.

„Amik vannak, visszük tovább, amik adódnak lehetőségek, azokat pedig megpróbáljuk kihasználni. Ez a cél jelenleg.”

Amennyire engedi a vírushelyzet, a lelkész az istentiszteleteket megtartja vasárnaponként, és videófelvételen, interneten keresztül is eléri az embereket. A személyes találkozásokat szeretné pótolni Esti üzenetek átadásával a YouTube-csatornán, valamint az Igekosárral, amelyet a templomkapura helyeztek ki, abban hetente cserélődő üzenetekkel. Ebből a gondozók is visznek gondozottjaik számára. – Pozitív a visszajelzés, hetente több mint 120 példányt osztunk ki.

A Lelkész kihívásnak érzi Hajdúsámson református életét. – Egy jó folyamatba kell úgy beleállnom, hogy tovább is fejlődni tudjon a gyülekezet – vallja. – Azt szeretném, ha Isten igéje minden emberhez eljutna Hajdúsámsonban.

Dandé Melinda

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában