2020.12.17. 14:30
Rendhagyó volt az idei Bocskai Portya
A Debrecen környéki teljesítménytúrát csaknem százötvenen abszolválták.
Fotó: bocskaidandar.hu
A Debreceni Nagyerdő Sportkör együttműködve az MH 5. Bocskai István Lövészdandárral az elmúlt évektől eltérően, idén rendhagyó módon rendezte meg a Bocskai Portya elnevezésű teljesítménytúrát – közölte a dandár honlapja.
A kialakult járványügyi helyzet sem szegte kedvét a szervezőknek, akik hosszas egyeztetés után megtalálták a módját annak, hogy az új és az évről évre visszatérő résztvevők idén is megemlékezhessenek az alakulat névadójáról, és indulhassanak a Bocskai Portyán. Csaknem 150 fő teljesítette Debrecenben és az Erdőspuszták környékén a teljesítménytúrát, amelynek idei sajátossága az volt, hogy a résztvevőknek telefonos applikációval kellett rögzíteniük, majd igazolniuk a megtett távot.
Az első világháborút lezáró compiégne-i fegyverszüneti egyezményre utalva – amelyet 1918. november 11-én írtak alá – tizenegy nap állt rendelkezésre napi tizenegy órában, hogy a portyázók teljesítsék a 40 km-es távot. A 70 km-es szakaszt a kijárási tilalom miatt sajnos most nem lehetett megvalósítani, de ez sem tántorította el a jelentkezőket. Az útvonal I. világháborús emlékhelyeket érintett, amelynek irányát és kiindulópontját a vállalkozó kedvűek maguk választhatták meg.
A 2020. évi rendhagyó Bocskai Portyát teljesítőket a szervezők idén is oklevelekkel és kitűzőkkel jutalmazták.